2013. december 29., vasárnap

Az első shyrdak

Régi álmom ezt az egyébként egyszerűnek tűnő technikát kipróbálni. Végre sikerült, minden nap csak egy egészen keveset haladva, a többi munka közé befeszítve. Viszont úgy érzem, megérte a fáradozást, ahogyan meg fogja érni az is, amit ma kezdtem el, ráadásul azt már teljesen hagyományos módon elkészítve.
A mostani darabnál kicsit eltértem ugyanis a hagyományostól. Először fogtam két anyagot, egy szürkét és egy nyerset, kivágtam belőlük a 60 cm átmérőjű kört, amiből dolgozni akartam, majd felrajzoltam a mintákat és kiszabtam azokat is. Ez után egy szürke mintára egy nyerset téve összevarrtam őket, majd fordított állásban (szürke minta a nyers alapba és nyers minta a szürkébe) beraktam a már összevarrott alapba. Ez után viszont nem zsinórt sodortam, hogy azzal szegjem le a varrásokat, hanem szironyozni kezdtem. Nem egészen értem, milyen hirtelen téboly vitt erre, mindenesetre nem bizonyult jó ötletnek, mert hiába vigyáztam, mégis jobban összehúzta az anyagot, mint szerettem volna és ez sajnos meglátszik rajta. Az már kevésbé, hogy alig fél kilométernyi gyapjúfonalat használtam fel a varráshoz.
Mivel a sárgám elfogyott menet közben, egy belső-ázsiai trükköt használtam: egylátványos színnel helyettesítettem egy felületet. Nem csak azért, hogy ne legyen tökéletes, de esztétikailag is jó ötlet volt szerintem.
És itt a végeredmény: