Külső vázas nemez hátizsák

Építem a felszerelésem amikor egy kis időt tudok szakítani rá. Így készült el ez a munka egy nagyon hosszú idő alatt, aminek a legnagyobb részét az tette ki, hogy megpróbáltam kitalálni, hogyan lesz a legjobban megoldható, betartva a korhűség feltételeit is,
Itt először a zsák készült el, akkor füleket varrtam rá, de nem voltam elégedett, mivel folyton lecsúszott a hátamról és mindegy volt, mit csináltam, nyúlt a szíj. És persze azt nem lehet folyton átvarrogatni. Egy fél év után ez már komoly gond volt, így muszáj volt kitalálni, milyen váz kerül majd fel a zsákra és hogyan. Mind a két kérdés elég nehezen nyert választ, de végül sok-sok kép és bushkraftos anyag átböngészése után már nem is tűnt annyira nehéznek.
A váz fő része, az ív készült el először mogyoróból, tűz fölött kicsit megpuhítva, hogy szépen hajoljon. Az egyes darabokat kenderzsinórral kötöztem össze. Innentől kezdve már nem volt sok nehézség, egyszerűen fűrészelni és kötözni kellett.
Miután a váz elkészült, kenderkötélből megcsináltam három egyszerű hurokkal a vállpántot, majd az eredeti nemez pántokat leszedtem a zsákról. Ez után a zsákra kerültek bőr fülek, azokat rögzítettem a vázon, hogy minden irányból a helyén tartsák. És ez lett a végeredmény.

Két újabb tarisznya

Részben még mindig Aleks barátom hatása alatt, részben a nyáron elkezdett és be nem fejezett munkák elkészítésének tüzében fogant a két legújabb táska. Előbbi az urnes-stílus jegyében,míg az utóbbi a palmettás magyar mintavilágból fakadva. Mindkettő domborított mintájú, megerősített vállpánttal.
A viking-mintás táska legnagyobb szélessége 40 cm,magassága szintén és a legnagyobb mélysége 5 cm. A vállpántjára felkerült egy bőrszalag is, hogy masszívabban tartson.
A palmettás tarisznya legnagyobb szélessége 35 cm, magassága 37 cm, illetve szintén 5 cm a legnagyobb mélysége. Ezen egy a feleségem által szőtt rombuszmintás szalag erősíti a vállpántot.

Nomád párna

Egy újabb párna, ezúttal a shyrdakok formavilágát figyelembe véve. Mindig is szerettem ezt a mintavilágot és elég régen kíváncsi voltam már rá, hogyan is nézhet ki egy párnán. Persze egy példa nem példa. Ez csak az első egy hosszú-hosszú sorban.

Viking módra

Egy litván barátom, Aleksander inspirálására kicsit utánanéztem a vikingek urnes-stílusának. Nekem rendkívül megtetszett a több, különböző vastagságú vonalak kígyózása, összefonódása, amit bámulatos következetességgel tudtak elkészíteni. Úgy döntöttem hát,megnézem, hogyan is mutat ez nemezen. Elsőre két kisebb munkát akartam csak csinálni, viszont itt rögtön abba a gondba ütköztem, hogy ahogyan szerettem volna, előnemezesen, úgy a vonalak vékonysága miatt nem lehetett. Viszont van bőven hímzett díszítésű nemez is a történelmi hagyatékban, így hát ezt a megoldást választottam végül. Egy kisebb tarsoly készült, az tömöttre hímezve, illetve egy kisebb női tarisznya, az csupán kontúrosan hímezve. Mindkettő gyapjúfonallal lett díszítve, lencérnával lett varrva és Grzegorz Pilarczyk által öntött gombokkal záródik.

Egy kis falvédő, szkíta módra

Úgy látszik, hogy a párnamániámmal együtt a szkíta nemezek iránti szeretetem sem akar csillapodni. És úgy látszik, hogy jót tesz, ha maradékokból dolgozok, amik már csak zavarnak a műhelyben. Így kezdődött el a legújabb munkám is. Az eredetije egy pazyrikban talált szkíta nyeregtakaró. Nagyon tetszett a minta, de nem akartam semekkorában, sem a minta pontos követésével dolgozni. Véletlenül találtam rá kallódó előnemezeimre, néhány marék színes gyapjaimra és már el is készült a terv.
Ami nagy büszkeségem, hogy ugyan nem mindegyik szín növénnyel festett, ám mindegyik előállítható növényi festéssel. Ezen felül csak lencérnát használtam mindegyik varrásnál, valamint a szegésnek használt gyapjúzsinór kézzel sodort és növényfestett holmi, amiért ezúton is köszönetet kell mondjak a holland Anton barátomnak, akitől kaptam.
Ami meglepő volt, hogy a domborítás volt talán a legkisebb része a munkának. Mivel az eredeti is domborított minta volt, így ezt semmiképpen nem akartam kihagyni. Viszont a széleket farkasfogazni akartam, nomád módon, mindenféle előrajzolás nélkül hímezve és ez irdatlanul sok időbe került. És szabályos sem lett. De itt azért meg kell jegyeznem, hogy a mai napig nem találtam olyan nomád nemeztakarót, amin egy ilyen jellegű hímzés szabályos lett volna.
Maga a takaró 97x80 centiméteres lett. Viszont annyira megtetszett, hogy ennyire erősek a színei, hogy ezt a fajta színvilágot nem akarom feladni a jövőben sem.

És az eredeti, ötletadó darab:

Két új párna, kis kísérletezéssel

Még mindig tart a párnaőrület,azt hiszem, nem is lesz egykönnyen vége. Talán nem is baj. A mostani két új darabot két teljesen különböző alap ihlette. Az egyik esetben - ez a nyers alapon kék és piros darab lesz - török forrásból merítettem. Már nagyon régen piszkálja a képzeletemet a törökök jellegzetes piros-kék keresztmintás takarója. Ezt az alapot használtam fel egy egyszerűen a tarsolylemezeinkről ellesett részmintával. Persze végül az egészet domborítottam. A szegéshez itt kézzel sodort és növényfestett gyapjúfonalat használtam, amiért ezúton is köszönet Anton barátomnak.
A másik darab akár északi is lehetne, de nem az. Egy 9. századi magyar kabátgomb díszítését vettem alapul, nem is nagyon nyúltam bele. Sajnos valamiért a fűzfalevéllel festett gyapjú nem viselkedett úgy, ahogyan akartam, bár ez az összhatást nagyon nem zavarja.

És még egy párna

Párnamániám folytatódik, elkészült egy újabb. A színek kizárólag természetesek, saját festésűek, így még izgalmasabb a dolog.
Az eddigiekből már rájöttem, nemezpárnából nem lehet elég.

Egy lengyel fesztiválról

Idén voltunk harmadik alkalommal Biskupinban, Észak-Lengyelországban. Az egész évem arról szólt eddig is, hogy ide kijuthassak. Idén ez fokozottan jelent meg. Itt találkozok messze élő barátaimmal évente egyszer és együtt, közös erővel hozunk létre egy működő kora-középkori falut.
Az én dolgom leginkább abból áll, hogy bemutatom a nemezelést, növényekkel festek gyapjat, szorgosan dolgozok és más nemezesekkel összeülve megvitatjuk a módszereket, amiket használunk.
Idén ez készült ott:

Tarisznyák

Még tavaly erősen megcsappant árukészletemet tematikusan töltöm fel jelenleg. Ebben az esetben ez azt jelenti, hogy egy nekifutásra a fejfedők, egyre a tarisznyák stb. vannak meg. A legutóbbi téma a tarisznya volt. Három nagyobb készült (illetve egy még most is). A két teljesen befejezett darab állatmintás lett, mind a kettő domborvarrott, a lovason magam készítette agyaggomb is van. A lómintás egy szkíta veret alapján készült, kizárólag természetes színekkel. A szarvasos színeinek a nagyja szintén természetes festésű.
Íme:

Az új tarisznyám

Az első nemeztarisznyámat több évi kegyetlen használat után, de végül letettem, mivel már nagyon kopott volt, amit nem is csodálok, mert mindent kapott, amit csak lehetett. A következő nemeztarisznyámat csak kivettem az árumból és elkezdtem használni, de végül egy jóbarátomé lett. Így, mivel nem volt már, a feleségemét használtam, nem is kevés ideig.
Nem régiben befejeztem egy nagyon nagy kaliberű munkát és hogy levezessem a bennem lévő energiákat, gondoltam, készítek egy kis válltarsolyt, amit vihetek majd legközelebb eladni. Csakhogy az előnemezek mérete a vártnál jócskán nagyobbra sikerült, így mire kigyúrtam, már tudtam, hogy készül az új tarisznyám. A mintáját domborítottam, a vállpántot egy bőrszalaggal erősítettem meg, tettem rá Szabi Róbert barátom által készített csont csatot és a zárószíjra egy csontveretet, majd elvittem egy kiállításra így, frissen, használatlanul.
Erről van szó:

Párnamánia

Nincs mese, be kell ismernem, párnamániában szenvedek. Alig készült el az előző,már itt a következő, amit amíg varrtam, megfogalmazódott a következő kettő terve a fejemben.
Miért is? Több oka van. Talán leginkább, hogy a korhű tizedik századi táborképbe beleillik és irdatlanul kényelmes. Vagy mert így van hová kerülnie a maradék és már semmire nem jó nemezcafatoknak. Az is fontos tétel, hogy rengeteg variációs lehetőség van. Eddig mindegyik más volt, ha a technika azonos is volt kettőnél, úgy a minták aránya a felületen, a színek mennyisége volt különböző. Még legalább tíz-tizenöt párna kell, mire nagyjából felismerem, hogy mik benne nagy vonalakban a lehetőségek. De úgy gondolom, hogy ez nem fog gondot okozni.
Íme a legújabb, növénnyel festett, domborított mintával és kizárólag természetes színekkel:

Négy takaró

Szokatlan kérést kaptam nem régen. Egy távoli ismerősöm keresett fel, hogy szüksége van négy darab 150x80 cm-es nemeztakaróra és szeretné, ha én készíteném el ezeket. Két teljesen minta nélküli, nyers színűről és két mintásról volt szó. Annyi kitétel volt, hogy a mintáknak kora Árpád-kori kőfaragások alapján kell elkészülnie, azok kisebb-nagyobb módosításával.
A négy takaró elkészült, de a minta nagyon feladta a leckét, mivel kimondottan kerülnöm kellett a honfoglalás korszakának palmettás tarsolyait, csak egy szűk keretből válogathattam. A végeredménnyel többnyire elégedett vagyok, bár lehet hogy egyszer újra elkészítem a mintásakat, de akkor már teljes mértékben a saját szám íze szerint.

Keleti kényelem

Mivel a hagyományőrzésben is, illetve az érdeklődés tekintetében is egyre inkább keleties vonulatot követek, szinte azt kell mondjam, pont jókor jött Péter barátom egy apró megjegyzése az Ipoly Arnold által említett hengerpárnákról, amelyeket elődeink használhattak a korai időkben. Ezekre elég sok ázsiai analógia van, így kíváncsiságtól hajtva neki is álltam és készítettem párat. A díszítéshez a magyarországi 9-10. századi leletanyagból vettem ihletet és nem sajnáltam a hímzőfonalat (hímzett nemere egyébként szintén sok helyen van példa), így végeredménynek egy gyapjúból készített, gyapjú- és nemezmaradékokkal kitömött és gyapjúfonallal hímzett párnát kaptam, amin meglepően kényelmesnek tűnt hosszabb távon is ülni, valamint alváshoz is kiválónak találtatott. Az elsőt aztán követte a második, majd a harmadik, amelyért külön köszönet illeti Karolina Kruegert a különleges gyapjúért (wrzosówka).
Persze nem lehetett nem összepróbálgatni, hogyan is jó a takaró, a kis, lapos ülőpárnák és a hengerpárnák kombinációja. A végeredmény tiszta, szépen lehatárolt terület és igazi, keleti kényelem.

Szkíta griffes falvédő

Nagyon régen szemezek a pazyriki kurgánok anyagával, azok közül is különösen a tetoválásokkal. Számomra rendkívül érdekesek, már csak azért is, mert sok tekintetben inkább el tudnám képzelni őket a modern világ pszichedelikus látomásai között, mint egy két és fél ezer éves távlatban.
Most régi vágyaim egyike teljesült, elkészítettem az egyik mintát. Eredetileg nagyobban és jobban kidolgozva akartam több alakot megcsinálni, de végül így alakult. Ennél a munkánál kijelenthetem, hogy minden ízében (kivéve a gyapjú fajtáját) megfelel a két és fél ezer éves nemezkészítés követelményeinek. Domborvarrott a minta, márpedig a szkíták használták a domborvarrást. Zsinórszegett, és erre is van lelet. A minta pedig kis módosításokkal egy tetoválásból indult ki, magam nem sokat nyúltam bele.

Mintás tarsoly az újfehértói tarsoly méretében

A vesszőparipám lett az újfehértói tarsoly. Alig tenyérnyi és egyszerű, mégis igen mutatós. Mert a korában nem kellett beleférnie a telefonnak, az igazolványoknak, a kulcsnak, szemüvegnek, csak egy pár nem is túl nagy méretű dolognak.
Mostani kísérletem azt a célt szolgálta, hogy megnézhessem, hogy sima domborított varrással mennyit lehet kihozni belőle. A tarsolyzáródását viszont megváltoztattam. A panovói mordvin tarsolyból indultam ki, aminek a zárását magyar darabokon is meg lehet találni. Sőt, talán lassan ki is jelenthető, hogy ez általános és elterjedt a 9-10. század pusztáin. Még jobb lenne viszont, ha a szíj hátul is körbeérne és egy csatban végződne. Viszont mivel vannak bújtatós tarsolyok, én is ezt a megoldást választottam. A zárószíjra került egy csontfaragás is, Szabó Róbert barátom munkája.
A minta választása érdekesebb kérdés. A honfoglalás idejéből konkrét madárábrázolásról nem nagyon tudok. Mégis ragadozómadarat akartam mintázni, amihez a meglévő leleteket, illetve a különféle magyar vonatkozású griff-ábrázolásokat vettem alapul.

Az első dobtartóm

Az első dobtartóm. Mintájában a honfoglalás idejének palmettás motívumvilágát követi. 60 cm átmérőjű és 15 cm széles kávájú dobhoz készült.

Varrós táska

Régi problémám, hogy ahogyan otthon is, úgy a különböző rendezvényeken is rendszeresen keresnem kell a varráshoz szükséges legfontosabb dolgaimat. Ez igen kellemetlen, főleg, amikor sietni kellene. Így muszáj voltam erre a gondra válaszul készíteni egy táskát, amiben minden szükséges holmi (modern is, ezer éves mintára készült is) elfér.
A forma alapjának egy megnagyobbított tarsolyformát vettem. A minta alapjának a 9-10. századi tarsolylemezek palmettás mintáját használtam fel, ám belenyúltam és "állatosítottam" rajta. A tarisznya anyaga egy barátom, Karolina Krueger által küldött orosz és mongol karakül gyapjú lett.
Ezzel végre készen lett egy alap varrós felszerelés a tizedik századi hagyományőrzéshez.
A jövőben persze majd lesz bővítve, kerül mellé mérce, vászonba csomagolt égetett szén a rajzoláshoz és így tovább.
Jelenleg ennyi:
-nemeztarisznya természetes színű orosz és mongol karakül gyapjúból a varrós cuccnak saját készítésű és szabad tűzön égetett agyag gombbal
-kovácsolt vas olló és kézzel varrt szarvasbőr tok (az ollót a Kram Korkonti csapatától vettem)
-kézzel faragott csont tűtartó egy csont- és egy vastűvel (Szabó Róbert munkája)
-egy szúróár
-bogozónak használt agancsvég (majd még befejezem)
-kendercérna és fonalak.
És mindez elfér a tarisznyában.

Avar tarisznya

Egy kedves barátom néha-néha megkeres, hogy csináljunk valami avarosat. Legutóbb egy tarisznya volt a téma, amihez kezdetben kaptam egy veretet, ami alapján dolgoznom kellett. Ezt átrajzoltam, megbeszéltük, kitaláltuk a színeket, aztán végül a részleteket is. Tegnap készült el. A minta tehát veret alapján készült, minimális módosítással, domborítva. Az Életfát őrző farkasok voltak a legnehezebbek, mivel az eredeti fém anyagon is nagyon hasonlóak voltak az arányaik, de ezt kicsit meg kellett változtatni, hogy nemezen is jól fessen. Magának a formának a kitalálásakor egyszerűen egy a tarsolyokhoz hasonló formavilágot követtünk, feltételezve, hogy azzal nem nagyon lőhetünk mellé a hitelesség kérdésében. A tarisznya szájának a zárásához pedig egy fafaragó barátom segítségét kértem, aki avar leletek alapján megcsinálta nekem a két pálcát. Innentől pedig már csak össze kellett rakni.

Védőfelszerelések

Mikor nemezelni kezdtem igen sokszor találkoztam a nemezből készült középkori védőfelszerelések fogalmával, elsősorban a korai időszakból. Igen sokat gondolkodtam, hogyan lehetne érdemes ilyen felszereléseket készíteni, hogy érdemes-e több réteg nemezt egymásra varrni, amik különböző félék, míg végül két éve olyan gyapjúhoz jutottam hozzá, ami a hengergetős módszerrel az akkori tudásommal nem állt össze rendesen. Gondoltam egy merészet és csináltam egy mellényt, aminek ilyen gyapjú volt a belsejében és meglepve tapasztaltam, hogy igen jól véd. Ez az anyag alig másfél centis volt.
Az első lépést így megtettem, de még nagyon fontos kérdések voltak hátra. Főként a kornak, a 10. századnak megfelelő szabás. Mivel olyan ábrázolást nem találtam, amin egyértelműen nemez harci zekét lehet látni, leletet pedig végképp nem sikerült felkutatni, így a korra jellemző kabátszabásokat vettem alapul a saját harci zekém elkészítésekor. Mivel fémlammelás vértet használok a zekén, így bármennyire is gyúrtam volna keményre a nemezt, kikezdte volna, ezért egyszerűen egy réteg lenvászonnal fedtem le a nemezt, amivel azóta sem volt semmi bajom. Hogy teljes legyen a biztonságérzet, a vállra és a felkarra egy plusz réteg nemez került a vászon alá.
Kicsit bonyolultabb voltnemezből sisak alá való bélést készíteni. Ezek szabása is a fentiek alapján készült, viszont itt már sokszor kellett plusz rétegeket használnom például a nyakra lógó nemez részeknél, vagy a homloknál, hogy biztosan védjenek. Ami a szép, hogy fejvédőből több féle van ábrázolva, ami változatosabbá teszi a készítési lehetőségeket.

Lejjebb két darabot szeretnék csak kiemelni. Az első egy 14. századi hagyományőrzést folytató ismerősöm nemez harci zekéje. Ennek a bonyolultságát az adta, hogy szűknek kell lennie, mivel merev lemezvért kerül rá, viszont nem volt szabad, hogy korlátozza a mozgást. Így a hónalját felvágva hagytam.

A másik darab egy bizánci ábrázolások nyomán készített fejvédő, aminek az a szépsége, hogy olyan megoldást kínál, ami védi a nyakat, mégis könnyű benne a fejet mozgatni és igen nehéz úgymond az anyag alá ütni. A nyakra lógó rész annyira merev, hogy azon áll az egész fejvédő.

Természetesen a jövőben még lesznek ezek bonyolítva, de azok egy későbbi bejegyzésben lesznek tárgyalva.

Két szarvasos kis tarisznya

Ennek nem sok története van. A szarvasalakok a szkíta és a honfoglalás korának ábrázolásai alapján készültek. A tarisznya mérete 19x16x5 centi. A szalag kézi szövésű, a csat kézzel faragott csont, Róbert barátom munkája.

Hímzett tenyérnyi tarsoly

Az alábbi tarsoly egy új hóbortom szüleménye. Találtam egy oldalt, amin balkáni és baltikumi motívumok garmadája szerepel és őszintén beleszerettem ezekbe a mintákba. Az alábbiakban egy balkáni tetoválás volt a munka alapja, azt alakítottam át egy kevéssé. Érdekessége ezeknek a mintáknak, hogy előfordulnak ezekhez nagyon hasonlóak Európa északi és északkeleti szegleteiben is, valamint Ázsiai északi régióiban is. Talán tekinthetőek univerzálisnak. Jellemzőjük, hogy nagyon egyszerűen, nagyon stilizáltan ábrázolnak egyszerűen megnevezhető dolgokat, tüzet, vizet, Napot, Holdat. Tulajdonképpen sokszor olyan formák is előfordulnak bennük, amelyeket a világ minden pontján ismernek. Ennek okán gondolom úgy, hogy egy Európa északi részétől a közepén át Ázsiáig ismert tarsolyformán helyük lehet.

A tarsoly bújtatója kézzel szőtt szalag, a zárása fagombbal van megoldva.

Egy telivarrott nemez erszény

Az év első munkája. Igazából a kíváncsiság szülte: milyen is lehet egy már megszokott erszényforma, ha teljesen tele van varrva mintával?
A motívum a honfoglalás korának  tarsolylemezei alapján készült.