2014. november 12., szerda

Nomád párna

Egy újabb párna, ezúttal a shyrdakok formavilágát figyelembe véve. Mindig is szerettem ezt a mintavilágot és elég régen kíváncsi voltam már rá, hogyan is nézhet ki egy párnán. Persze egy példa nem példa. Ez csak az első egy hosszú-hosszú sorban.


2014. november 7., péntek

Viking módra

Egy litván barátom, Aleksander inspirálására kicsit utánanéztem a vikingek urnes-stílusának. Nekem rendkívül megtetszett a több, különböző vastagságú vonalak kígyózása, összefonódása, amit bámulatos következetességgel tudtak elkészíteni. Úgy döntöttem hát,megnézem, hogyan is mutat ez nemezen. Elsőre két kisebb munkát akartam csak csinálni, viszont itt rögtön abba a gondba ütköztem, hogy ahogyan szerettem volna, előnemezesen, úgy a vonalak vékonysága miatt nem lehetett. Viszont van bőven hímzett díszítésű nemez is a történelmi hagyatékban, így hát ezt a megoldást választottam végül. Egy kisebb tarsoly készült, az tömöttre hímezve, illetve egy kisebb női tarisznya, az csupán kontúrosan hímezve. Mindkettő gyapjúfonallal lett díszítve, lencérnával lett varrva és Grzegorz Pilarczyk által öntött gombokkal záródik.