Takaró maradékokból

Mivel ha nemezelek, általában táblákat készítek és azokat szabom-varrom utólag, elkerülhetetlen a maradékok létrejötte. Amikből néha sok lesz. Persze ezeket vissza lehet bontani és beletenni az új nemezekben, vagy akár párnatömésnek is jók, de vannak azok a darabok, amiket sajnál az ember így leépíteni. Ezek a tenyérnyinél kezdődnek nálam. És néha a fejemre nőnek, mivel nagyon sok mindenre nem használhatóak.
Már régen gondolkoztam, mire lehetne ezeket korrektül felhasználni. Kezdett több terv is körvonalazódni, mígnem decemberben kezembe került Vetró Mihály Nemez - A teremtő kelme című kötete, amiben egy a 18-19. századból fennmaradt bolgár nemeztakarónál leletem meg a megoldást. Ez a takaró foltokból összevarrott, farkasfogas és hasábmintákból épülő darab. Kicsit eltértem tőle, így készült el a magam darabja. Középen parketta-/fonott-/napraforgó mintás felület van, amit farkasfogas szegély keretez. A széleken egy tekintélyes sávot körben letűztem, hogy erősebb, jobb tartású legyen.
Csak természetes színeket használtam és az egész takar egy vászon alapon nyugszik. Összesen 192 darab, plusz a vászon.
A belső felületen a szín nem mindig tiszta nyers, mivel sokszor színes darabokat fordítottam meg, így egy picit esetenként az alapszín átüt.
Mérete 96x176 cm.

Tibeti típusú kombinált álarc

Az álarcokkal, alakoskodó eszközökkel kapcsolatos keresgélésem egy igen új vidékre vezetett el. Ennek eredménye lett a lentebb látható álarc is, amit eredetileg nem akartam ennyire vidámnak készíteni.
Ennek a típusnak a forrására aukciós oldalakon bukkantam rá, ráadásul helyből négy különböző félére. Az alapja mindnek ugyanaz volt viszont, hosszú szőrű kecskebőrre volt felvarrva a díszített nemez. Kicsit muszáj voltam csalni, mivel nálunk ilyen kecske nincsen, racka viszont van, így azt használtam. Bizonyos alapmotívumok megjelentek mindegyik álarcon. A magam darabján ugyanezeket szedtem össze és nem is egészítettem ki semmivel, így mondhatom, ez afféle sablonnak szolgálhat a bonyolultabb darabok irányába.
Sajnos pontos datálást nem találtam az álarcokhoz, sem pedig a funkcióra vonatkozó meghatározást. Amit megtudtam, hogy a 18-19. században már biztosan volt ilyen. Írják egyszerűen álarcnak, de táncmaszknak és sámánmaszknak is. Mindegyik variációt el tudom képzelni.
A nemezre varrott rátétek egyébként szegetlen textilek voltak, illetve többnyire szőrösre hagyott, esetenként festett bőrök. Az álarc hátulja legtöbbször össze volt varrva egy hengerszerű formára és azon még rögzítve volt egy lelógó fonat. Ezt én is megtartottam, viszont a rátétek közül kizárólag a mindegyik darabon megjelenőket használtam fel. Viszont a talált daraboktól eltérően a bőrön a végtagokat meghagytam.
Így készült el ez:

Külön köszönet jár a kiválóan kikészített bőrért Türk Ferencnek!