A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Álarc. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Álarc. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 6., vasárnap

Tibeti típusú kombinált álarc

Az álarcokkal, alakoskodó eszközökkel kapcsolatos keresgélésem egy igen új vidékre vezetett el. Ennek eredménye lett a lentebb látható álarc is, amit eredetileg nem akartam ennyire vidámnak készíteni.
Ennek a típusnak a forrására aukciós oldalakon bukkantam rá, ráadásul helyből négy különböző félére. Az alapja mindnek ugyanaz volt viszont, hosszú szőrű kecskebőrre volt felvarrva a díszített nemez. Kicsit muszáj voltam csalni, mivel nálunk ilyen kecske nincsen, racka viszont van, így azt használtam. Bizonyos alapmotívumok megjelentek mindegyik álarcon. A magam darabján ugyanezeket szedtem össze és nem is egészítettem ki semmivel, így mondhatom, ez afféle sablonnak szolgálhat a bonyolultabb darabok irányába.
Sajnos pontos datálást nem találtam az álarcokhoz, sem pedig a funkcióra vonatkozó meghatározást. Amit megtudtam, hogy a 18-19. században már biztosan volt ilyen. Írják egyszerűen álarcnak, de táncmaszknak és sámánmaszknak is. Mindegyik variációt el tudom képzelni.
A nemezre varrott rátétek egyébként szegetlen textilek voltak, illetve többnyire szőrösre hagyott, esetenként festett bőrök. Az álarc hátulja legtöbbször össze volt varrva egy hengerszerű formára és azon még rögzítve volt egy lelógó fonat. Ezt én is megtartottam, viszont a rátétek közül kizárólag a mindegyik darabon megjelenőket használtam fel. Viszont a talált daraboktól eltérően a bőrön a végtagokat meghagytam.
Így készült el ez:




Külön köszönet jár a kiválóan kikészített bőrért Türk Ferencnek!

2015. október 8., csütörtök

Rókaálarc

Egy sajátos darab készült el újfent. Az ötletet egy ábrázolás adta, de sajnos az csak emlékezetben van meg, így inkább ne is essék róla szó, nehogy butaságot mondjak. A lényeg, hogy az ábrázoláson egy állatálarcos harcos is szerepel. Innen indultam. A kivitelezésben pedig a Hedeby-maszk volt a kiindulás. Így született ez a furcsaság. Miután az álarc-rész elkészült, egy balkai-fazonú nemez sapkára varrtam fel. Tulajdonképpen ami nem látszik a sisaktól, az csupán egy fejre idomuló, gömbölyded sapka-felsőrész.
Nyilván nincs az a korhűségi kritérium, aminek ez az álarc megfelel, viszont egy kísérletnek feltétlenül érdekes volt.




2013. szeptember 2., hétfő

Ey álarc szláv módra

Régen lenyűgöznek már az összetett, többféle anyagból álló álarcok, mint magyar földről a busó, vagy a szláv álarcok. Minden munkám mellett gondolkodok azon, hogy tudnám ezeket megfelelőmódon, természetes, akár ezer éve is ismert anyagokból megoldani, s most (múlt hét) meg is született az első összetett álarc. Az alap egy vékony nemez cső, aminek a hátrafelé lógó részét belehengerelt növényi mintával díszítettem, az elején lévő mintákat pedig rátétként rögzítettem, majd egy esetben láncöltéssel végig is varrtam. A fogazatot az eredeti ötletemtől eltérően egy vékony,vésett falemezzel oldottam meg, amit egyszerűen kifúrtam és belevarrtam az anyagba. A bajusz volt a fogósabb. Itt eredetileg gyapjat akartam használni, de a régen félretett, hosszú szálú gyapjamat ette a moly a pincében, én pedig nem most akartam a molyirtással törődni, így inkább a régi sisakom lószőrét szedtem elő és farokszőrrel oldottam meg a dolgot. A száj mindkét oldalán két-két tincs lófarkat húztam át az anyagon és egyszerűen elvarrtam fonallal. Nem mondom, hogy bármit kibír, de bőven használható lett.



2013. június 19., szerda

Álarcok

A korábbi álarcok sikerén felbuzdulva kicsit kutattam-gondolkodtam. Találtam egy meroving-kori ábrát egy farkasálarcos harcosról. Nosza, gondoltam, ez is valami! Kiindulásnak a haithabui anyagot vettem, kicsit átdolgozva. Nos, kaptam egy rókát. A farkashoz még egy kicsit át kellett variálni, de nem hiszem, hogy rossz a végeredmény. Viszont ezt nem mondanám történelmileg hitelesnek, inkább csak egy kis játéknak. Viszont ijesztő,amikor valaki ebben hajol a másik felé, hogy így ébressze.





2013. május 2., csütörtök

Haithabui nemez álarc



Az általam feldolgozott nemezálarcot Haithabuban találták. Rendeltetése, alkalmazása ismeretlen, de feltételezhető, hogy kultikus célokat szolgált. Egy korábbi feltételezésnek, miszerint berserkermaszk, ellentmondanak saját kísérleteim.
Az álarcnak csak a felét találták meg. Ez az Inga Hägg által közölt adatok szerint (a szöveg végén hivatkozott kötet 70.oldalán) 8mm vastagságú, 21 cm-es varrási él van benne. Hossza 26 cm, szélessége 20 cm. Az anyagot ennek megfelelően készítettem el. Mivel a lelet eredetileg barna színű, ezért én is egy természetes barna gyapjúval dolgoztam.
Az álarc méretei arányaiban megegyeznek a borjú fejének méreteivel.
Az álarcnak csak az egyik fele került elő, így először azt vágtam ki a nemezlapból, majd a kivágott darabot rajzoltam körbe, s vágtam ki az álarc másik felének.

Az álarchoz használt hood az alábbi alapján készült a maszk anyagával megegyező fajtájú és színű nemezből: https://sites.google.com/site/hagyomanyesmultidezo/nyilvanos/katalogus/ferfi-viseletek/ferfi-viseletek/civil-viselet/fejfedo/csuklya

Tapasztalatok:
Egészen biztos, hogy ez az álarc soha nem volt harcos csatában viselt álarca. Ennek oka az, hogy az álarcból a kilátás még akkor is korlátozott, ha pontosan áll a fejen, illetve ebből az állásból is viszonylag könnyen kimozdul. Ezen felül a szemrések mérete sem engedi meg a szabad kilátást. Csuklya nélkül kipróbálva valamivel jobb volt a helyzet, ám így is nagyon sok vakfolt maradt.
 


Inga Hägg munkájának 72.oldalán megjegyzi, hogy a maszknak semmiféle rögzítője nem maradt meg, amivel a fejre lehetne tenni. Ő az alakból arra a következtetésre jutott, hogy a legalkalmasabb egy hoodra (csuklya, kámzsa) varrni az álarcot, így ennek megfelelően én is így tettem egy próbát.

A munkához felhasznált képek forrása: Inga Hägg: Berichte überdie ausgrabungen in Haithabu 71. és 73.oldaláról származnak.
 
Az eredetileg megtalált darab tükrözéssel készített rekonstrukciós rajza.

Az eredetileg megtalált darab.

A csuklyára rögzített álarc rajza.

A kész munka.

A kész álarc felpróbálva

A kámzsára rögzített álarc.

A kámzsára rögzített álarc.

A kámzsára rögzített álarc.