A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ülőpárna. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ülőpárna. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 24., csütörtök

Egy új nomád párna

Moscsevaja-Balkában találtak egy lenvászonból és brokátból készült párnát. Teljesen dísztelen volt, szalmával tömve. Sikerült kiderítenem, mekkora a hossza (54 cm) és ez, valamint a kép alapján megsaccoltam a többi méretét. Így készült el az új nomád párna, ami anyagában és díszítettségében is eltér az eredetitől, viszont aminél minden felhasznált anyag természetes, növényi színezést kapott.
Mint utóbb kiderült, jócskán elszámoltam a méreteket, aznap, amikor a párna elkészült, találkoztam a Hagyomány és múltidéző oldalán a lelet pontos méretezésével, de ez szerintem semmit nem von le az értékéből. Az eredeti 54x24x6 cm, az enyém 54x18x8.
A felső rész mintája a nomád világban elterjedt shyrdak-technikával készült, akár csak az oldalrészen a szintén gyakori nomád motívum, a farkasfogazás.


2015. október 6., kedd

Ibrány-Esbóhalmi mintás párna

A párnákból sosem elég. A honfoglalás időszaka pedig kimeríthetetlen tartalékokat ad a minták tervezéséhez. Ahogy az eddigieknél is, úgy most is némileg eltértem az eredeti mintától, illetve kiegészítettem azt, így alakult ki egy fiúgyermeknek szánt párna végleges motívuma is. Természetesen a mintához kizárólag növényekkel festett, illetve természetes gyapjúszíneket használtam, a mintát pedig varrással tettem plasztikussá.


2015. július 20., hétfő

Még több párna

Egy alkarsérülés miatt egy hetes kényszerpihenőre kerültem, amit végül néhány igen régen félbehagyott munka befejezésével sikerült hasznosan kitölteni. Négy párnáról van szó, amik szerencsére egy jókora mennyiséget elvettek a már komolyra duzzadt nemezmaradékos halomból (azzal vannak tömve).
Nem részletezem most, hogy milyenek, meg hogyan. A négy között van viking mintás ugyanúgy, mint tipikusan nomád mintájú, domborvarrott ugyanúgy, mint simán anyagában mintás Íme.







2015. május 8., péntek

Germános ülőpárna

Jelenleg egy komolyabb germán anyagon dolgozok. Ez nemmegrendelés, hanem csupán jónéhány munkadarab ebben a stílusban. Elég érdekesnek találom, főleg,ha nem akarom "magyarosítani" az egyes mintákat. Jó kihívás egy teljesen idegen motívumvilág nemezre viteléhez.
Az első komolyabb darab ez az ülőpárna lett, három ágú madárfejes forgóval. A forgók nem idegenek tőlem, az állatfejesek szintén nem, de ez valahogy mégis új. A minta eredetije egy pajzsdudor díszítése. Nemez változata teljes egészében természetes színekkel készült, a hátoldalát pedig, hogy kevésbé legyen bogáncsos diólevéllel festett lenvászonnal fedtem le. Az átmérője 65 cm.
Lassan pedig jönnek a testvérei is.


2015. április 12., vasárnap

Kutyafejes párna

És egy újabb párna, csak a játék kedvéért.
Viking motívumos, domborított mintájú, kizárólag növényi színekkel készült el.
Mondhatom, hogy az a stílus kezd az egyik jelenlegi irányvonalammá válni, ami talán nem is baj. Meglátjuk, mi lesz a végén belőle.

Színek:
-kék: ligustrum vulgare+FeSO4
-barnák: természetes gyapjúszínek
-sárga: juglans regia
-zsinór: ligustrum vulgare+sok FeSO4



2015. március 27., péntek

Hollókőre szeretettel

Egy újabb nagy megrendelés végére értem. Egy középkori vár középkori helységeibe kellettek középkori kárpitok és engem kértek fel a nemezek elkészítésére. Egy szekrényágy teljes berendezése volt a cél, amihez kellett takaró, párna, az ágy tetejére egy kárpit, valamint az ágy felső részét körbefutó vékony mintás szalag is. Ezen felül négy ülőfülkébe kellett még nemez, valamint egy nagy asztal mögé. A mintát lényegében a kezembe adták, csak egy kicsit változtattam rajta. Két különböző indás-palmettás motívumot használtam fel, amelyek 12. századi mozaikokból maradtak ránk - egy egyszerűbbet és egy összetettebbet.
Külön érdekessége a munkának, hogy a megrendelő kérésére kizárólag természetes színeket használtam, így a növényi festés önmagában több hetet vett igénybe, illetve a korábban festett anyagaimat is fel kellett használjam. Így végül a kárpitok színvilága a természetes nyersből, két különféle természetes barnából, diólevéllel, tölgygubaccsal, fűzlevéllel, borostyánlevéllel és fagyalbogyóval festett gyapjúból áll.
A végső tömeg 14,7 kilogramm.
Ha kapok képet a kiállításról, az is felkerül ide.




2015. január 17., szombat

Egy nagy munka,még mindig az urnes bűvöletében

Aleksandras barátom kérésére újabb munka készült el. Ő viking ágyakat készít, leletek alapján. Egy ilyenre készült az alábbi munka is.
Két párna, mindkettő ugyanakkora (20 cm átmérő, 105 cm hossz), a minta tükrözve van rajtuk és más színekkel készült.
És egy takaró, 105 cm széles, 175 cm hosszú.

Igen érdekes, hosszan elnyúló munka volt. Minden szín növénnyel festett, minden minta varrással domborított. De nem csak a növények összegyűjtése és a festés - amiben jócskán volt kísérletezés is - volt kihívás és sok idő, hanem a viszonylag idegen minta nemezbe ültetése is. Igaz,végül nem sokat nyúltam bele az eredeti mintába.

Színek a párnákon:
-kék-fagyal bogyója vasgáliccal (Ligustrum vulgare+FeSO4)
-sárgás barna-diólevél (Juglandaceae regia)
-sötét barna-tölgyfa levele vasgáliccal (Quercus robur+FeSO4)
-szürkésbarna és nyers-természetes gyapjúszín

Színek a takarón:
-sárgás barna-diólevél (Juglandaceae regia)
-sötét zöld-fűzfa levele vasgáliccal (Salix+FeSO4)
-világos zöld-borostyán levele vasgáliccal (Hedra helix+FeSO4)
-szürkésbarna és nyers-természetes gyapjúszín




2014. november 12., szerda

Nomád párna

Egy újabb párna, ezúttal a shyrdakok formavilágát figyelembe véve. Mindig is szerettem ezt a mintavilágot és elég régen kíváncsi voltam már rá, hogyan is nézhet ki egy párnán. Persze egy példa nem példa. Ez csak az első egy hosszú-hosszú sorban.


2014. október 13., hétfő

Két új párna, kis kísérletezéssel

Még mindig tart a párnaőrület,azt hiszem, nem is lesz egykönnyen vége. Talán nem is baj. A mostani két új darabot két teljesen különböző alap ihlette. Az egyik esetben - ez a nyers alapon kék és piros darab lesz - török forrásból merítettem. Már nagyon régen piszkálja a képzeletemet a törökök jellegzetes piros-kék keresztmintás takarója. Ezt az alapot használtam fel egy egyszerűen a tarsolylemezeinkről ellesett részmintával. Persze végül az egészet domborítottam. A szegéshez itt kézzel sodort és növényfestett gyapjúfonalat használtam, amiért ezúton is köszönet Anton barátomnak.
A másik darab akár északi is lehetne, de nem az. Egy 9. századi magyar kabátgomb díszítését vettem alapul, nem is nagyon nyúltam bele. Sajnos valamiért a fűzfalevéllel festett gyapjú nem viselkedett úgy, ahogyan akartam, bár ez az összhatást nagyon nem zavarja.




2014. október 2., csütörtök

És még egy párna

Párnamániám folytatódik, elkészült egy újabb. A színek kizárólag természetesek, saját festésűek, így még izgalmasabb a dolog.
Az eddigiekből már rájöttem, nemezpárnából nem lehet elég.


2014. szeptember 4., csütörtök

Párnamánia

Nincs mese, be kell ismernem, párnamániában szenvedek. Alig készült el az előző,már itt a következő, amit amíg varrtam, megfogalmazódott a következő kettő terve a fejemben.
Miért is? Több oka van. Talán leginkább, hogy a korhű tizedik századi táborképbe beleillik és irdatlanul kényelmes. Vagy mert így van hová kerülnie a maradék és már semmire nem jó nemezcafatoknak. Az is fontos tétel, hogy rengeteg variációs lehetőség van. Eddig mindegyik más volt, ha a technika azonos is volt kettőnél, úgy a minták aránya a felületen, a színek mennyisége volt különböző. Még legalább tíz-tizenöt párna kell, mire nagyjából felismerem, hogy mik benne nagy vonalakban a lehetőségek. De úgy gondolom, hogy ez nem fog gondot okozni.
Íme a legújabb, növénnyel festett, domborított mintával és kizárólag természetes színekkel:




2014. augusztus 14., csütörtök

Keleti kényelem

Mivel a hagyományőrzésben is, illetve az érdeklődés tekintetében is egyre inkább keleties vonulatot követek, szinte azt kell mondjam, pont jókor jött Péter barátom egy apró megjegyzése az Ipoly Arnold által említett hengerpárnákról, amelyeket elődeink használhattak a korai időkben. Ezekre elég sok ázsiai analógia van, így kíváncsiságtól hajtva neki is álltam és készítettem párat. A díszítéshez a magyarországi 9-10. századi leletanyagból vettem ihletet és nem sajnáltam a hímzőfonalat (hímzett nemere egyébként szintén sok helyen van példa), így végeredménynek egy gyapjúból készített, gyapjú- és nemezmaradékokkal kitömött és gyapjúfonallal hímzett párnát kaptam, amin meglepően kényelmesnek tűnt hosszabb távon is ülni, valamint alváshoz is kiválónak találtatott. Az elsőt aztán követte a második, majd a harmadik, amelyért külön köszönet illeti Karolina Kruegert a különleges gyapjúért (wrzosówka).
Persze nem lehetett nem összepróbálgatni, hogyan is jó a takaró, a kis, lapos ülőpárnák és a hengerpárnák kombinációja. A végeredmény tiszta, szépen lehatárolt terület és igazi, keleti kényelem.




2012. november 5., hétfő

Viking ülőpárna

Sajnos egy kicsit elmászott a minta. Ezt azóta sikerült jobban begyakorolni. Gondoltam rá, hogy egy komplett sorozatot készítek ilyen kis ülőszőnyegekből, 40 cm-es átmérővel.