A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egyéb tartó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egyéb tartó. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. október 22., szombat

Ujgur-mintás nemez doboz

Nem régiben volt szerencsém találkozni Langó Péter The Hand of Mani: Felt Rug Representations in Uyghur Miniatures című munkájának néhány oldalával, Igen tartalmas munkának éreztem és nagyon inspirálóan hatott rám, több mindent is szeretnék elkészíteni a közreadott anyagból. Egyik első próbám egy olyan minta, amit egy a fenti műben látott nemeztakaró inspirált. A mintát nyers színű nemezen adtam vissza,piros cérnával domborítva. A nyers-piros együttes elég sokszor megjelenik a különféle nomád kultúrákban. A végeredmény határozottan kínais hatású lett, megtartva a nomád jellegzetességeket. A fedelet záró bőrszalag rögzített végét ugyanennek a mintának a központi elemére formáztam, ami az összhatást teljesebbé tette. A fonalmunka növényi festésű gyapjúfonallal készült.




2016. február 4., csütörtök

Erszény a Tarim-medencéből

Ezt az évet szeretném rekonstrukciós törekvések kiélésére is felhasználni. Ennek tükrében készült el a legújabb darabom és erősen meg is nyerte tetszésemet, pedig meg kell mondjam, sok helyen homályos számomra,milyen lehetett az eredetije a darabnak, mivel összesen egy fényképem van róla, így muszáj voltam logikázni.
Ennek az erszénynek az eredetije a 8-9. századkörnyékén készült a Tarim-medencében. Szimpatikus, fenséges szépségű hely, Taklamakán ide, vagy oda. Az eredeti erszény fehér nemezből készült, a szélein piros gyapjúfonállal tűzött szegéssel, négy darab nemezből.
A munka során bármennyire is figyeltem, nem fedeztem fel a bővítő szalagon toldást, így az nálam egy darabból készült. Plusz egy másik darab volt a belső lap. Az erszény elejét és hátulját általában egy darabból szoktam készíteni, de mivel a lelet négy darabból készült, úgy gondoltam, hogy itt lehetett valahol a toldás, így végül az eleje és a hátulja lett a két további lap, kizárásos alapon.
Sajnos méretezést sem találtam az erszényhez, így a zárózsinórt vettem alapul a méretezésnél, illetve a praktikumot. Ha ez egy erszény, nyilván nem lehet tarisznyaméretű, sem pedig túl kicsi. Végül egy 10x15-ös méretben állapodtam meg.
Még két zavaró dolog volt. Az egyik a nem varrott anyagszélek, amiknél az a benyomásom volt, hogy vagy le voltak dörzsölve erősen, hogy így kapják meg a gömbölyded formájukat, vagy pedig valamilyen textilrátét lehetett a peremeken. Utóbbit erősíti meg az is, hogy a fedőlapon két sorban látható a tűzés, egymást erősen követve, sok helyütt átfedve. Mintha előbb az egyik, aztán a másik oldalról varrtak volna fel valamilyen rátétet. Ebből kiindulva én fehér lenvászon rátétet használtam minden nem varrott peremen és ezt tűztem le piros lencérnával.
Az utolsó kérdőjel a záródás kérdése volt. A záródáshoz két sodort zsinórt látni összesen. Az alsó egyértelmű, az erszény aljához volt varrva, az egyik vége pedig szabadon volt. A másik inkább kérdőjeles, mivel az a tarsoly fedlapjára volt rögzítve, de bizonytalan, hogy csak az egyik, vagy mindkét vége, amivel így egy hurkot adna. Én az előbbi megoldás mellett döntöttem, így az erszényem zárhatóvá vált.

Sajnos digitális változatot nem találtam az befotózott eredetiről, nekem pedig könyvben van csak meg, onnan fényképezni pedig nem elég jó a fényképezőgépem, de idővel, ha találok valahol egy jó fotót, bepótolom ezt a hiányt.

Addig is a magam forrása Vetró Mihály Nemez-A teremtő kelme című munkájának 89. oldala.

Frissítés: Vetró Mihály a Nádudvari Kézműves Iskola nemezes oktatója küldött nekem két fényképet, amiken a részletek kiválóan látszanak. Ezek alapján jól gondoltam, hogy az erszény hátulsó és belső lapja azonos méretű, valamint, hogy a nem varrott peremeken textilrátét található és az lett letűzve, illetve hogy a tarsolyfedélen lévő zsinór nem hurkot alkot, hanem csupán az egyik vége van levarrva, így a tarsoly megkötős megoldással záródik.
Alant közlöm a két képet is, amiket nagyon köszönök Vetró Mihálynak!

Az erszény eredetije:


És a saját változatom:




2015. október 15., csütörtök

Ha túl nagy a tarisznya

Egy korábban készült tarisznyát sikerült némileg elméretezni. Mivel kényelmetlenül nagy lett, átalakítottam egy hátizsákká. Íme:



2014. december 12., péntek

Külső vázas nemez hátizsák

Építem a felszerelésem amikor egy kis időt tudok szakítani rá. Így készült el ez a munka egy nagyon hosszú idő alatt, aminek a legnagyobb részét az tette ki, hogy megpróbáltam kitalálni, hogyan lesz a legjobban megoldható, betartva a korhűség feltételeit is,
Itt először a zsák készült el, akkor füleket varrtam rá, de nem voltam elégedett, mivel folyton lecsúszott a hátamról és mindegy volt, mit csináltam, nyúlt a szíj. És persze azt nem lehet folyton átvarrogatni. Egy fél év után ez már komoly gond volt, így muszáj volt kitalálni, milyen váz kerül majd fel a zsákra és hogyan. Mind a két kérdés elég nehezen nyert választ, de végül sok-sok kép és bushkraftos anyag átböngészése után már nem is tűnt annyira nehéznek.
A váz fő része, az ív készült el először mogyoróból, tűz fölött kicsit megpuhítva, hogy szépen hajoljon. Az egyes darabokat kenderzsinórral kötöztem össze. Innentől kezdve már nem volt sok nehézség, egyszerűen fűrészelni és kötözni kellett.
Miután a váz elkészült, kenderkötélből megcsináltam három egyszerű hurokkal a vállpántot, majd az eredeti nemez pántokat leszedtem a zsákról. Ez után a zsákra kerültek bőr fülek, azokat rögzítettem a vázon, hogy minden irányból a helyén tartsák. És ez lett a végeredmény.




2014. június 9., hétfő

Az első dobtartóm

Az első dobtartóm. Mintájában a honfoglalás idejének palmettás motívumvilágát követi. 60 cm átmérőjű és 15 cm széles kávájú dobhoz készült.


2013. február 18., hétfő

Összetett furulyatartó

Ez a tavalyi év utolsó, nagyobb munkája volt. Láposi Gabinak készül a furulyatartó és külön érdekessége, hogy egy igen nagy, illetve egy kisebb zseb van egymáson, ami okozott némi fejtörést, illetve fennakadást a varrásoknál. Ettől függetlenül úgy vélem, jól sikerült darab lett.
A felfüggesztését zsinórozással oldottam meg. A bronzveretek Bíró Csaba keze munkáját dícsérik.





2012. november 4., vasárnap

Furulyatartó

Furulyatartó, magamnak készült. Később kis változtatásokkal megcsináltam valamivel nagyobban is Piotr Skubisznak.