Az első shyrdak

Régi álmom ezt az egyébként egyszerűnek tűnő technikát kipróbálni. Végre sikerült, minden nap csak egy egészen keveset haladva, a többi munka közé befeszítve. Viszont úgy érzem, megérte a fáradozást, ahogyan meg fogja érni az is, amit ma kezdtem el, ráadásul azt már teljesen hagyományos módon elkészítve.
A mostani darabnál kicsit eltértem ugyanis a hagyományostól. Először fogtam két anyagot, egy szürkét és egy nyerset, kivágtam belőlük a 60 cm átmérőjű kört, amiből dolgozni akartam, majd felrajzoltam a mintákat és kiszabtam azokat is. Ez után egy szürke mintára egy nyerset téve összevarrtam őket, majd fordított állásban (szürke minta a nyers alapba és nyers minta a szürkébe) beraktam a már összevarrott alapba. Ez után viszont nem zsinórt sodortam, hogy azzal szegjem le a varrásokat, hanem szironyozni kezdtem. Nem egészen értem, milyen hirtelen téboly vitt erre, mindenesetre nem bizonyult jó ötletnek, mert hiába vigyáztam, mégis jobban összehúzta az anyagot, mint szerettem volna és ez sajnos meglátszik rajta. Az már kevésbé, hogy alig fél kilométernyi gyapjúfonalat használtam fel a varráshoz.
Mivel a sárgám elfogyott menet közben, egy belső-ázsiai trükköt használtam: egylátványos színnel helyettesítettem egy felületet. Nem csak azért, hogy ne legyen tökéletes, de esztétikailag is jó ötlet volt szerintem.
És itt a végeredmény:

Egy újabb balkai cipő

Az alábbi cipőt megcsinálni régi álmom. Nemrégen egy anyagból maradt ki valamennyi, így neki tudtam állni és elkészítettem. Furcsa volt, hogy ezt egykoron vékonyabb bőrből készítették, s a talpán volt a varrás. A én esetemben ez nagyon megnehezítette a külön talpazást, mivel a cipőnek eleve nincsen kimondottan talpnak alakított része, így van valamennyi gyűrődés az anyagban, ha viselem. Végül sikerült egy lazábbra hagyott szarvasbőr darabbal megoldani a talpat, amit végülis szironyozó varrással rögzítettem.
A cipő maga nyers színű gyapjúból készült, a fonalmunkát természetes szürke és festett bordó gyapjúfonallal oldottam meg, a cipő szájának szegését pedig diókopáccsal festett lenvászonnal.

Az eredeti szabásmintája.

Ázsiai nemezcsúcsú süveg

Az ázsiai sztyeppéken sok korban és sok népnél elterjedt ez a süvegféle. Az usanka elődje. A borítás rénszarvasprémből készült.
Praktikus viselet, mivel melegben mindegyik lelógó fül felhajtható, s a rávarrott  prém védi a szemeket a portól, az arcot a túlzott napfénytől. Hideg időben a prémborítású fülek lehajthatóak, így védik a füleket és a tarkót, nyakszirtet a hidegtől.
A süveg csúcsára eddig nemesfémből készült leleteket találtak, de ábrázolásokon maradtak fenn egyéb megoldások is. Én ennél a darabnál nemezből készítettem el a csúcsot.

Domborvarrott válltáska a bécsi szablya alapján

A bécsi szablya motívumvilága számomra igen inspiráló. Nem a mostani az első eset, hogy ezt veszem alapul, hiszen összetettsége, burjánzása szinte egyedülálló a honfoglalás-kori anyagban. Lassan elmondhatom magamról, hogy ez lesz az egyik fő témám.
Íme a legújabb darab:
Domborvarrott válltáska. A minta a bécsi szablya díszítése alapján készült. A vállpánt kézi szövésű szalag, Palotás Zsófia munkája. A csatot Bíró Csaba készítette.

 

Egy tarsoly a Páromnak

Az ilyen munka mindig nehéz. Az ember a szeretteinek dolgozik a legszívesebben és a legtöbb időhúzással, mert minél jobbat akar. Úgy érzem,most ezt sikerült elérnem. A minta a bécsi szablya veretei alapján készült el. A zárószíj végverete Bíró Csaba munkája.

Tarsolyok

A legújabb kísérlet az újfehértói tarsoly több különböző módon való koppintása. Ezekben a munkákban a méret megfelel az említett tarsoly méretének, illetve a díszítés jellege is azonos.

Ey álarc szláv módra

Régen lenyűgöznek már az összetett, többféle anyagból álló álarcok, mint magyar földről a busó, vagy a szláv álarcok. Minden munkám mellett gondolkodok azon, hogy tudnám ezeket megfelelőmódon, természetes, akár ezer éve is ismert anyagokból megoldani, s most (múlt hét) meg is született az első összetett álarc. Az alap egy vékony nemez cső, aminek a hátrafelé lógó részét belehengerelt növényi mintával díszítettem, az elején lévő mintákat pedig rátétként rögzítettem, majd egy esetben láncöltéssel végig is varrtam. A fogazatot az eredeti ötletemtől eltérően egy vékony,vésett falemezzel oldottam meg, amit egyszerűen kifúrtam és belevarrtam az anyagba. A bajusz volt a fogósabb. Itt eredetileg gyapjat akartam használni, de a régen félretett, hosszú szálú gyapjamat ette a moly a pincében, én pedig nem most akartam a molyirtással törődni, így inkább a régi sisakom lószőrét szedtem elő és farokszőrrel oldottam meg a dolgot. A száj mindkét oldalán két-két tincs lófarkat húztam át az anyagon és egyszerűen elvarrtam fonallal. Nem mondom, hogy bármit kibír, de bőven használható lett.