Ez az a kabát, amit már nagyon régen meg akartam csinálni. És ez az, amit már nagyon régen el is kezdtem. Múlt hét végén, Norvégiában sikerült a végére érni.
A szabása a pendjikenti freskók alapján készült, a minta pedig növénnyel festett és domborított. A képek a stavangeri viking fesztiválon készültek.
2015. június 18., csütörtök
2015. május 26., kedd
Germános falvédő
Mert érdekes Európa történelmének Kr. u. 2-8. százada is, ha nemezelünk. Mert vannak kelták, germánok, avarok, szarmaták, rómaiak, s ezek közül többen is nemezelnek.
A mostani példa egy germán veret alapján készült,minimálisan nyúltam csak bele. Csak természetes színeket használtam és domborvarrtam a mintát.
Mérete 112x64 cm.
A mostani példa egy germán veret alapján készült,minimálisan nyúltam csak bele. Csak természetes színeket használtam és domborvarrtam a mintát.
Mérete 112x64 cm.
2015. május 15., péntek
Hollókőről, a már részben kész kiállításról
Múlt héten hivatalosan is megnyílt a hollókői várban a kiállítás, amibe a munkáim is bekerültek. Egyelőre viszont még nincsen minden készen. Több hullámban alakul ki szépen lassan az egész kiállítás és egyelőre még csak az első hullám van készen, ami egy ebédlőt, valamint egy várúri lakosztályt foglal magába. Ez utóbbi szekrényágyáról, illetve a rajta lévő nemezekről kaptam egy fényképet. Ha pedig magam is eljutok Hollókőre újra, akkor lefényképezek mindent.
2015. május 10., vasárnap
Tarisznyák germánhoz
Folytatódik a kísérletezés. Ezúttal szintén két germán leletet vettem elő az v. századból, hogy azokból elindulva tarisznyákat készítsek. Az egyiknél a sok nagy felületen érintkező sínes folt, a másiknál pedig az egy nagy folt látható felosztása volt a feladat középpontjában. Előbbi feladatot domborítással, utóbbit sötétkék felületen való piros fonalas domborítással oldottam meg.
2015. május 8., péntek
Germános ülőpárna
Jelenleg egy komolyabb germán anyagon dolgozok. Ez nemmegrendelés, hanem csupán jónéhány munkadarab ebben a stílusban. Elég érdekesnek találom, főleg,ha nem akarom "magyarosítani" az egyes mintákat. Jó kihívás egy teljesen idegen motívumvilág nemezre viteléhez.
Az első komolyabb darab ez az ülőpárna lett, három ágú madárfejes forgóval. A forgók nem idegenek tőlem, az állatfejesek szintén nem, de ez valahogy mégis új. A minta eredetije egy pajzsdudor díszítése. Nemez változata teljes egészében természetes színekkel készült, a hátoldalát pedig, hogy kevésbé legyen bogáncsos diólevéllel festett lenvászonnal fedtem le. Az átmérője 65 cm.
Lassan pedig jönnek a testvérei is.

2015. április 29., szerda
Variációk egy témára - germán mintás kicsi válltarsolyok
A szemem elé került egy hetedeik századi svédországi germán lelet és megihletett. Két különböző méretű és különböző megvalósítású tarisznyácskát készítettem hát. Egyiket a megszokott domborvarrással díszítettem, e ezúttal szürke lencérnát használtam a domborításhoz. A másik pedig életem első bőrrátétes munkája lett.
Még talán elkészítem ezt a mintát harmadiknak nagyban, színes mintás falvédőnek is.
Még talán elkészítem ezt a mintát harmadiknak nagyban, színes mintás falvédőnek is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)