2015. július 20., hétfő

Még több párna

Egy alkarsérülés miatt egy hetes kényszerpihenőre kerültem, amit végül néhány igen régen félbehagyott munka befejezésével sikerült hasznosan kitölteni. Négy párnáról van szó, amik szerencsére egy jókora mennyiséget elvettek a már komolyra duzzadt nemezmaradékos halomból (azzal vannak tömve).
Nem részletezem most, hogy milyenek, meg hogyan. A négy között van viking mintás ugyanúgy, mint tipikusan nomád mintájú, domborvarrott ugyanúgy, mint simán anyagában mintás Íme.







Szkíta mintás takaró

Néha előfordul, hogy a megrendelések között pihenésképpen készítek magamnak valamit, amit már régen szeretnék, hogy ezen keresztül frissüljek fel. A legújabb ilyen pihenőmunkámat egy szkíta bronzveret alapján készítettem. Mikor készen lett, úgy döntöttem, hogy a megszokottakkal ellentétben most nem fogom levágni a széleit, nem kerül szegés rá, hanem meghagyom a formát "palacsintának".
A munka során kizárólag természetes színeket használtam fel, döntően természetes szürkét, illetve dióval festett barnát és fűzzel festett zöldet, csalánnal festett sárgát. Ez lett a vége.


2015. június 18., csütörtök

Egy új nemezkabát - szeretettel Stavangerből

Ez az a kabát, amit már nagyon régen meg akartam csinálni. És ez az, amit már nagyon régen el is kezdtem. Múlt hét végén, Norvégiában sikerült a végére érni.
A szabása a pendjikenti freskók alapján készült, a minta pedig növénnyel festett és domborított. A képek a stavangeri viking fesztiválon készültek.





2015. május 26., kedd

Viking tengeri kígyós tarisznya

Az előzőek nyomdokában csak természetes színekkel, domborvarrva.


Germános falvédő

Mert érdekes Európa  történelmének Kr. u. 2-8. százada is, ha nemezelünk. Mert vannak kelták, germánok, avarok, szarmaták, rómaiak, s ezek közül többen is nemezelnek.
A mostani példa egy germán veret alapján készült,minimálisan nyúltam csak bele. Csak természetes színeket használtam és domborvarrtam a mintát.
Mérete 112x64 cm.


2015. május 15., péntek

Hollókőről, a már részben kész kiállításról

Múlt héten hivatalosan is megnyílt a hollókői várban a kiállítás, amibe a munkáim is bekerültek. Egyelőre viszont még nincsen minden készen. Több hullámban alakul ki szépen lassan az egész kiállítás és egyelőre még csak az első hullám van készen, ami egy ebédlőt, valamint egy várúri lakosztályt foglal magába. Ez utóbbi szekrényágyáról, illetve a rajta lévő nemezekről kaptam egy fényképet. Ha pedig magam is eljutok Hollókőre újra, akkor lefényképezek mindent.


2015. május 10., vasárnap

Tarisznyák germánhoz

Folytatódik a kísérletezés. Ezúttal szintén két germán leletet vettem elő az v. századból, hogy azokból elindulva tarisznyákat készítsek. Az egyiknél a sok nagy felületen érintkező sínes folt, a másiknál pedig az egy nagy folt látható felosztása volt a feladat középpontjában. Előbbi feladatot domborítással, utóbbit sötétkék felületen való piros fonalas domborítással oldottam meg.