Lovas takaró

Egy barátom kérésre készült el az alábbi takaró. Alapját nomád ábrázolások és veretek adják, persze itt-ott kicsit belenyúlva. Külön kérésre a minta nincsen bonyolítva, maradtak a nagy felületek viszonylag bontatlanul, domborítva.

Takaró maradékokból

Mivel ha nemezelek, általában táblákat készítek és azokat szabom-varrom utólag, elkerülhetetlen a maradékok létrejötte. Amikből néha sok lesz. Persze ezeket vissza lehet bontani és beletenni az új nemezekben, vagy akár párnatömésnek is jók, de vannak azok a darabok, amiket sajnál az ember így leépíteni. Ezek a tenyérnyinél kezdődnek nálam. És néha a fejemre nőnek, mivel nagyon sok mindenre nem használhatóak.
Már régen gondolkoztam, mire lehetne ezeket korrektül felhasználni. Kezdett több terv is körvonalazódni, mígnem decemberben kezembe került Vetró Mihály Nemez - A teremtő kelme című kötete, amiben egy a 18-19. századból fennmaradt bolgár nemeztakarónál leletem meg a megoldást. Ez a takaró foltokból összevarrott, farkasfogas és hasábmintákból épülő darab. Kicsit eltértem tőle, így készült el a magam darabja. Középen parketta-/fonott-/napraforgó mintás felület van, amit farkasfogas szegély keretez. A széleken egy tekintélyes sávot körben letűztem, hogy erősebb, jobb tartású legyen.
Csak természetes színeket használtam és az egész takar egy vászon alapon nyugszik. Összesen 192 darab, plusz a vászon.
A belső felületen a szín nem mindig tiszta nyers, mivel sokszor színes darabokat fordítottam meg, így egy picit esetenként az alapszín átüt.
Mérete 96x176 cm.

Tibeti típusú kombinált álarc

Az álarcokkal, alakoskodó eszközökkel kapcsolatos keresgélésem egy igen új vidékre vezetett el. Ennek eredménye lett a lentebb látható álarc is, amit eredetileg nem akartam ennyire vidámnak készíteni.
Ennek a típusnak a forrására aukciós oldalakon bukkantam rá, ráadásul helyből négy különböző félére. Az alapja mindnek ugyanaz volt viszont, hosszú szőrű kecskebőrre volt felvarrva a díszített nemez. Kicsit muszáj voltam csalni, mivel nálunk ilyen kecske nincsen, racka viszont van, így azt használtam. Bizonyos alapmotívumok megjelentek mindegyik álarcon. A magam darabján ugyanezeket szedtem össze és nem is egészítettem ki semmivel, így mondhatom, ez afféle sablonnak szolgálhat a bonyolultabb darabok irányába.
Sajnos pontos datálást nem találtam az álarcokhoz, sem pedig a funkcióra vonatkozó meghatározást. Amit megtudtam, hogy a 18-19. században már biztosan volt ilyen. Írják egyszerűen álarcnak, de táncmaszknak és sámánmaszknak is. Mindegyik variációt el tudom képzelni.
A nemezre varrott rátétek egyébként szegetlen textilek voltak, illetve többnyire szőrösre hagyott, esetenként festett bőrök. Az álarc hátulja legtöbbször össze volt varrva egy hengerszerű formára és azon még rögzítve volt egy lelógó fonat. Ezt én is megtartottam, viszont a rátétek közül kizárólag a mindegyik darabon megjelenőket használtam fel. Viszont a talált daraboktól eltérően a bőrön a végtagokat meghagytam.
Így készült el ez:

Külön köszönet jár a kiválóan kikészített bőrért Türk Ferencnek!

Erszény a Tarim-medencéből

Ezt az évet szeretném rekonstrukciós törekvések kiélésére is felhasználni. Ennek tükrében készült el a legújabb darabom és erősen meg is nyerte tetszésemet, pedig meg kell mondjam, sok helyen homályos számomra,milyen lehetett az eredetije a darabnak, mivel összesen egy fényképem van róla, így muszáj voltam logikázni.
Ennek az erszénynek az eredetije a 8-9. századkörnyékén készült a Tarim-medencében. Szimpatikus, fenséges szépségű hely, Taklamakán ide, vagy oda. Az eredeti erszény fehér nemezből készült, a szélein piros gyapjúfonállal tűzött szegéssel, négy darab nemezből.
A munka során bármennyire is figyeltem, nem fedeztem fel a bővítő szalagon toldást, így az nálam egy darabból készült. Plusz egy másik darab volt a belső lap. Az erszény elejét és hátulját általában egy darabból szoktam készíteni, de mivel a lelet négy darabból készült, úgy gondoltam, hogy itt lehetett valahol a toldás, így végül az eleje és a hátulja lett a két további lap, kizárásos alapon.
Sajnos méretezést sem találtam az erszényhez, így a zárózsinórt vettem alapul a méretezésnél, illetve a praktikumot. Ha ez egy erszény, nyilván nem lehet tarisznyaméretű, sem pedig túl kicsi. Végül egy 10x15-ös méretben állapodtam meg.
Még két zavaró dolog volt. Az egyik a nem varrott anyagszélek, amiknél az a benyomásom volt, hogy vagy le voltak dörzsölve erősen, hogy így kapják meg a gömbölyded formájukat, vagy pedig valamilyen textilrátét lehetett a peremeken. Utóbbit erősíti meg az is, hogy a fedőlapon két sorban látható a tűzés, egymást erősen követve, sok helyütt átfedve. Mintha előbb az egyik, aztán a másik oldalról varrtak volna fel valamilyen rátétet. Ebből kiindulva én fehér lenvászon rátétet használtam minden nem varrott peremen és ezt tűztem le piros lencérnával.
Az utolsó kérdőjel a záródás kérdése volt. A záródáshoz két sodort zsinórt látni összesen. Az alsó egyértelmű, az erszény aljához volt varrva, az egyik vége pedig szabadon volt. A másik inkább kérdőjeles, mivel az a tarsoly fedlapjára volt rögzítve, de bizonytalan, hogy csak az egyik, vagy mindkét vége, amivel így egy hurkot adna. Én az előbbi megoldás mellett döntöttem, így az erszényem zárhatóvá vált.

Sajnos digitális változatot nem találtam az befotózott eredetiről, nekem pedig könyvben van csak meg, onnan fényképezni pedig nem elég jó a fényképezőgépem, de idővel, ha találok valahol egy jó fotót, bepótolom ezt a hiányt.

Addig is a magam forrása Vetró Mihály Nemez-A teremtő kelme című munkájának 89. oldala.

Frissítés: Vetró Mihály a Nádudvari Kézműves Iskola nemezes oktatója küldött nekem két fényképet, amiken a részletek kiválóan látszanak. Ezek alapján jól gondoltam, hogy az erszény hátulsó és belső lapja azonos méretű, valamint, hogy a nem varrott peremeken textilrátét található és az lett letűzve, illetve hogy a tarsolyfedélen lévő zsinór nem hurkot alkot, hanem csupán az egyik vége van levarrva, így a tarsoly megkötős megoldással záródik.
Alant közlöm a két képet is, amiket nagyon köszönök Vetró Mihálynak!

Az erszény eredetije:

És a saját változatom:

Szőrcsizma, nemezharisnya

Ez a darab kivételesen a saját nemezeim közé tartozik. Túrára készülve gondolkodtam el azon, hogy ha a nomád világ a korai középkorban nem használja a gyapjúszőtteseket, akkor vajon hogyan oldja meg, hogy télen se fázzon. Először Ibn Ruszta leírásába futott bele, aki egy igen komoly réteges öltözködésről tájékoztatott. Eztán jöttek az analógiák, ahol is meglepő mennyiségű nemezcsizmába, nemezzokniba botlottam, amelyeket sok helyütt a mai napig is viselnek. És persze kerültek elő ábrázolások is szép számmal. Viszont találtam egy 10-11. századra datált mongol nemezzoknit is, illetve annak a töredékét. Ebből a töredéknek, illetve egy moscsevaja-balkai, vászonból és brokátból összevarrt harisnyának a szabásmintájából készült el a saját darabom. Viselése kimondottan kényelmes, hogy húzza lefelé a szíjat, amihez kötve van csak az elején kellemetlen, idővel megszokható.
A legnagyobb furcsasága a dolognak, hogy az ülep és az ágyék szinte teljesen fedetlen, csupán egy réteg lenvászon takarja, de igazából ez is csak gyalogosan rossz, lovon ülve máris jobb a hőérzet.
A szőrharisnya elkészítéséhez természetes barna gyapjat használtam fel. A megkötők bőrből vannak, a felső szélen pedig hernyóselyemmel szegtem.
A varrásokat a belső oldalon követtem el, duplára vett lencérnával, apró oda-vissza öltésekkel, hogy a lehető leginkább ellenálló legyen. Ettől lett egy pici borda a belső oldalon a varrásnál, de ez csak a talpon zavaró, ott is csak addig, ameddig szépen össze nem taposom. Ahhoz meg elég pár hétvégényi viselés.

Ez a forrásom:

Ez pedig a szabásminta.

És itt a kész nemezzokni:

Egy új nomád párna

Moscsevaja-Balkában találtak egy lenvászonból és brokátból készült párnát. Teljesen dísztelen volt, szalmával tömve. Sikerült kiderítenem, mekkora a hossza (54 cm) és ez, valamint a kép alapján megsaccoltam a többi méretét. Így készült el az új nomád párna, ami anyagában és díszítettségében is eltér az eredetitől, viszont aminél minden felhasznált anyag természetes, növényi színezést kapott.
Mint utóbb kiderült, jócskán elszámoltam a méreteket, aznap, amikor a párna elkészült, találkoztam a Hagyomány és múltidéző oldalán a lelet pontos méretezésével, de ez szerintem semmit nem von le az értékéből. Az eredeti 54x24x6 cm, az enyém 54x18x8.
A felső rész mintája a nomád világban elterjedt shyrdak-technikával készült, akár csak az oldalrészen a szintén gyakori nomád motívum, a farkasfogazás.

Cégér

Hosszas, jó egy éves tanakodás előzte meg a cégérem elkészülését. Hogy miért, annak nagyon egyszerű az oka. Mivel elsősorban a korai középkorral foglalkozom, először is abból az időből lett volna szükségem valami használható forrásra, amiből el tudtam volna indulni. Sajnos ilyet nem találtam. 12-13. századi cégéreket vettem ezért alapul, amiket egyszerűségük révén megfelelően vélek a korábbi időszakokhoz is. Ezeken lényegében az adott szakmához leginkább szükséges eszközök voltak feltüntetve. Ebből indultam. Igen ám, de a nemezeléshez alapvetően egy vásznon, vagy gyékényszőnyegen, illetve a kezünkön kívül alapvetően nem nagyon van semmire szükség. Innentől jött az újabb gondolkodni való. Az első tétel, ami felkerült a cégéremre, evidensen adta magát. Ez a mángorló, amivel az utolsó gyúrásokat végzem - már amikor. A második tétel kicsit nehezebben született meg, ez már egyéni sajátosságot is jelent a cégéren belül. Ez a két tű. Ugyanis én a legtöbb nemezemet így, vagy úgy, de varrom. Ez viszont így még kevésnek tűnt. A harmadik tétel szinte véletlenül jutott eszembe. Ez a két pálca. Ez jelképezi azokat a pálcákat, amikkel a nomád világban mai napig is fellazítják a gyapjúcsomókat, illetve jelképezi azokat a botokat is, amikkel már az egészen archaikus időtől kezdve keményre verik a nemezt. Így született meg a lenti ábra. Az alap növényfestett színekből áll, a zsinór kézzel sodort és természetes barna, a tartópálca mogyoróág, illetve a függesztőzsinór kézisodrott len.