Ujgur-mintás nemez doboz

Nem régiben volt szerencsém találkozni Langó Péter The Hand of Mani: Felt Rug Representations in Uyghur Miniatures című munkájának néhány oldalával, Igen tartalmas munkának éreztem és nagyon inspirálóan hatott rám, több mindent is szeretnék elkészíteni a közreadott anyagból. Egyik első próbám egy olyan minta, amit egy a fenti műben látott nemeztakaró inspirált. A mintát nyers színű nemezen adtam vissza,piros cérnával domborítva. A nyers-piros együttes elég sokszor megjelenik a különféle nomád kultúrákban. A végeredmény határozottan kínais hatású lett, megtartva a nomád jellegzetességeket. A fedelet záró bőrszalag rögzített végét ugyanennek a mintának a központi elemére formáztam, ami az összhatást teljesebbé tette. A fonalmunka növényi festésű gyapjúfonallal készült.

Erszény egy türk sírban talált darab alapján

Egy korábban VI., ám később, idei publikáció szerint a X. századra datált feltételezhetően türk női lovastemetkezés során eltemetett, nemez erszényről is publikált fényképet az alábbi cikk:
http://www.ikon.mn/n/uj1
A nemez erszény azonnal megfogott. A letisztult, egyszerű formákat igen kellemesnek szoktam találni, így végül elhatároztam, hogy elkészítem, amilyen pontosan csak tudom ennek az erszénynek a másolatát. Sajnos viszont a cikkben szereplő fénykép az egyetlen, ami rendelkezésemre állt, így sem a pontos méretezést, sem a szélek szegését, sem a záródás és az esetleges felfogatás módját nem tudtam pontosan kinézni. Végül az alábbi megoldások mellett döntöttem.
Valószínűnek azt találtam, hogy az erszény négy darabból, vagy háromból készült. Ez azért kérdés, mert az erszény alján egy enyhe öblösödés látható, ami vagy a használat során alakult ki, vagy eleve egyel több darabból volt varrva, mint az előző példa esetében és az öblösödő rész egy varrást jelez. Így elkészítettem mind a két variációt.
A széleket végül sodort gyapjúzsinórral dolgoztam el. A képen ehhez erősen hasonló látható, ám fenntartom a tévedés lehetőségét.
A záródásnak mivel semmi nyoma nem látszik, ezért egy korábban elkészített taklamakáni nemeztarsoly záródását vettem alapul és sodort gyapjúzsinórral, illetve -fonattal oldottam meg a kérdést.
A képeken látható darabokra függesztő nem került, mivel a kép ebben a kérdésben sem egyértelmű.
A méretezést a kés markolatához viszonyítva végeztem, így az erszény legnagyobb szélessége 10,5 cm lett, legnagyobb magassága pedig 12, illetve 10,5 cm, a darabok számától függően.
Így születtek meg az alábbi darabok:
Íves aljjal, négy darabból varrva (ami a személyes voksom is lenne a taklamakáni darabot is figyelembe véve):

Illetve a három darabból varrott változat:

Végül pedig az eredeti:

Szkíta állatküzdelmi jelenetes falvédő

A jurta elkészülése után nem elenyésző mennyiségű szürke nemez marad hátra, amivel sürgős volt kezdeni valamit. A különböző méretű darabok között válogatva jócskán találtam akkorákat is, amiket már sajnáltam volna elaprózni táskáknak, vagy fejfedőknek. Viszont ezek szürkék voltak, minta nélkül. Jó ideig gondolkoztam azon, hogyan valósítom meg ebből a takarós és falvédős elképzeléseimet, aztán végre sikerült rájönnöm a nyilvánvalóra és elkezdtem rátétes falvédőben gondolkodni. E mellé nyilvánvalóvá vált az is, hogy a szkíta mintavilágot fogom előkeresni, hiszen döntően a szkíta minták vannak rátéttel megvalósítva. Itt pedig találkozott a régi vágy az új lehetőségekkel és megszületett az első állatküzdelmi jelenetes és egyben az első rátétes falvédőm.
A mintához szkíta rátétmintákat megfigyelve jutottam el mind a fő motívum, mind a keret tekintetében. Néhány helyen persze bele is nyúltam egy kicsit. Követtem azt a szkíta gyakorlatot is, hogy a már kész rátétbe utólag belehímeztem, így egy kicsit részletesebbé téve a mintát. Értelemszerűen ehhez a munkához csak növényi festésű gyapjat használtam fel (festőbuzér, dió, fagyal stb.) és igyekeztem a legjobban követni a szkíta technikát. A végeredmény egy 105x95 cm-es, gyapjúfonalból készült bojtokkal díszített falvédő.
Köszönet a segítségért Nagy György Péternek!

Egy jurta születése

Az elmúlt hónapokban igen kevés nemez készült el a műhelyemben, mivel egy hatalmas munkán dolgoztam, ami végre meghozta gyümölcsét.Hosszas tervezés és utánajárás után fogtam bele életem talán legnagyobb munkájába, egy jurta elkészítésébe, ami a Magyar Turán Egyesület idei nagy rendezvényén, a Kurultajon már állt is, részben berendezve.
Az Egyesület kérésére a jurta külső oldala szürke, a belső oldala nyers színű lett. Kimondottan vékony anyagot szerettek volna, így a magam tapasztalatait a nemezjurtákkal a falvastagságot illetően elvetettem már az elején. Így az eredmény egy viszonylag kezelhető tömegű nemezsátor lett.
A nemez anyagát három különböző minőségűre előkészített gyapjúból gyúrtam ki. A szürke rész cigája gyapjú, kártolva. Középre kártolatlan, csak farkasolt cigájagyapjú került, míg a nyers oldalra racka, cigája és merinó keveréke. A jurtalakó népek hagyományait igyekeztem követni, amennyire csak elérhető volt számomra, részben ezért is került középre fésületlen gyapjú. Másik részben hajtott a szakmai kíváncsiság. Harmadik részben pedig Ázsiában is azért tesznek az anyag belsejébe gyengébben előkészített, sokszor zsíros gyapjat, mivel a két oldalán lévő jobb minőségű gyapjú mindenképpen át fogja járni a gyengébbet, tehát baj nincsen belőle, viszont kevesebb a befektetett munka, hiszen nemelenyésző mennyiségű gyapjúval kell lényegesen kevesebbet vesződni az előkészítés során.
A gyúrás során meglepően kevés vizet használtunk fel, nagyjából, de ez csak saccolt, átlagolt érték 2500 litert, ami egy hat méter átmérőjű jurta esetében tényleg nem sok.
Ami az igazi gondot jelentette, az a készülő darabok mérete és tömege. Az előbbi probléma miatt kénytelenek voltunk a kényelmes asztal helyett a földön térdelve dolgozni sokat, míg az utóbbi gondot segítő emberek bevonásával tudtuk megoldani.
A jurta darabjai összesen két hónapon át készültek és a gyúrásokban közel húszan vettünk részt. Mivel archaikus hangulatot szerettünk volna elérni, úgy döntöttünk, hogy az oldalpalástot nem egy, vagy két darabból oldjuk meg, amihez össze kellett volna varrni a kész nemezdarabokat, hanem varrás nélkül, összesen hat darabból készültek. Ezek mérete egyenként (készen) 330x170 cm. Persze csak átlagolva.
A tető ennél fogósabb kérdés volt. Nagyon sok teljesen különböző megoldást láttam rá és igen nehezen sikerült dönteni, hogy melyik is lesz az igazi. Végül arra jutottunk, hogy három nagy darabból oldjuk meg, amiket több, kisebb darab összevarrásával készítünk el. Végeredményben minden tetődarabhoz öt kisebb, bő méternyi széles nemezt készítettünk, azt szabtuk és varrtuk oly módon, hogy a lapok középső darabja a jurta keregéjének a tetejétől a tündök aljának irányába fusson és ehhez varrtuk két oldalról a többi darabot.
A következő lépés volt megerősíteni a nemezt, illetve kipróbálni még egy olyan eljárást, amit a nomád világ ismerés használ, viszont Európában nem elterjedt. Elvittem a nemezt egykedves ismerősömhöz, hogy juhokkal átjártassuk. Ez a munka közel egy hétig tartott, mivel sok nagy darab volt, amiket meg kellett védenünk a juhok ürülékétől, ezért fóliával takartuk le, amiből viszont nem állt túl sok a rendelkezésünkre. Aztán az derült ki, hogy a fóliától félnek az állatok, így azt még külön le kellett takarjuk szalmával. Mivel igyekeztek eleve kikerülni a letakart anyagot is (zörgött a fólia), ezért a karámot szűkítettük le és a szűkítésbe tettük a nemezt. Ezen aztán félezer állatot hajtottunk át oda-vissza többször is, és ezt ismételtük minden egyes nemezdarabnál. Elképesztően hatékony munkát végeztek, mivel teljesen összetorlódtak és szinte sokszor csak toporogtak a nemezeken.
Mikor minden elkészült,már csak ki kellett szárítani. Külön érdekes volt, hogy az itthoni állatok (kutya, macska) mennyire szerettek a már nagyjából megszáradt nemezeken feküdni.

Nagyon hosszú munka volt, nagyon sokan dolgoztunk benne, de a végeredményt látva úgy érzem, megérte. Hogy a munka alatt mennyi új ember, mennyi új élethelyzet és különleges tapasztalat gyűlt össze, az önmagában is egy külön regényt érdemelne. Mindenesetre bízom benne, hogy a jövőben még be fogom rendezni ezt a jurtát.

Külön köszönetet érdemel a segítségért Holecskó Attila, aki öt hétig lakott nálunk, míg segített. Rajta kívül köszönöm a feleségemnek a munka során adott bíztatást. Köszönet illeti a Keleti Szövetséget, ahonnan velem együtt tizen jöttek segíteni. Név szerint a többiek, akik itt voltak: Türk Ferenc, Kántor Kristóf, Jónás Péter, Bükkösi Tamás, Schwarcz József, Nagy György Péter és Káli Dániel. Köszönöm még, nem is kicsit a Szikszai családnak a segítségét, akik biztosították nekem a juhos tapostatás lehetőségét és befogadtak arra a néhány napra, amíg a munka tartott. Köszönet illeti még Mucsi Gábort, Sági Lászlót és Szilágyi Gábort, akik néha beugrottak, mikor már nagyon fáradt voltam. Végül pedig köszönöm a sógornőmnek, Palotás Erzsébetnek, hogy megtanult varrni a kedvemért.
Mindezeken felül pedig köszönöm a gyapjúkártolóknak, akik munkájából magam is dolgoztam, Gulyás Árpádnak és Molnár Csabának.
Összességében ötszázhuszonheten készítettük a jurtát. Ötszáz juh, hat szamár, két kutya és tizenkilenc ember. A teljes munkaidő közel negyed év volt, a felhasznált gyapjú pedig közel negyed tonna.

Néhány kép a munkáról és a kész jurtáról:

Egy altáji kabát alapján

Még a tavalyi éven készítettem egy nemezkabátot, de elégedetlen voltam vele. Kicsit sikerült elszabni is, illetve hátul rossz helyre került a felvágás. Végül arra jutottam, hogy átvarrom. Sokáig gondolkoztam rajta, hogy milyen szabásmintát használjak, mit lehet ebből kihozni, míg végül rátaláltam egy tizedik század körüli altáji nemezkabátra egy ismerősöm révén. Az illetőnek készült egy a megtalált fényképek alapján, majd idén jött el az idő, hogy a magam darabját is átalakítsam, aminek közben gazdája is akadt. Így idén újra előszedtem a szabásmintákat és az eredeti kabátom mintáját meghagyva elkészítettem újra az altáji mintára.
Kicsit eltértem az eredetiről. Nem kapott a szegésre brokátrátétet, valamint a zsinórmunka teljes egészében gyapjúfonallal készült el. A gombok vászonból vannak varrva. Illetve a másik irányban záródik.
A munka során igyekeztem itthon őshonos növényekkel festeni a gyapjam, így lett a gombhoz való vászon, a minta sárgája, valamint a barna zsinór diólevéllel festve. A sötétzöld felületeket a mintában égertobozka adta. A többi szín természetes gyapjúszín.

Itt az eredeti képe:
https://www.facebook.com/foedusorientaliscorpus/photos/a.370527859777682.1073741849.369188659911602/373000856197049/?type=3&theater

Itt pedig az újonnan készült darab:

Csupavirág takaró

Hosszú ideig tervezetem ezt a mintát, bár ez nem látszik rajta, lévén összességében elég egyszerű darabról van szó. Olyat próbáltam készíteni, ami ízig-vérig nomád, amit el tudok az ismereteim alapján képzelni korai magyarnak is. Így kezdtem el átnézni a nemezes forrásaimat és keresni azokat a motívumokat, amik az első nemezektől a mai nemezekig előfordultak mindenütt. Aztán ezekből a motívumokból raktam össze a magam feldolgozását.
Így került a talán leginkább gyakori jel, a farkasfogazás az egész takaró keretmintájának. Csak keretet akartam adni a mintának, nem akartam, hogy elnyomja a központi fő motívumot, így alig emelkedik ki az alapszínből. A következő sort négyszirmú virágok, Vetró Mihály nemezkészítő mester megfogalmazásában fényvirágok adják. Ezek a virágok is a szkíták óta elterjedtek, használják a mai napig is. Mindig kiemelt helyük van, még ha valamilyen nagyobb felületen belüli részmintaként szerepelnek is. Nem ritkán előfordulnak a fémleleteken is Legbelülre került a négyágú összetettebb virág. Ez lehet négy külön virág is, ami egy nagyot alkot, vagy lehet akár csak a nagy virág is egyben, önmagában. Ez, akárcsak az előző, tájol, illetve az életről beszél, hiszen a minta maga a kiáradó életet is jelképezheti  saját maga irányultságán át (értsd: belülről kifelé haladva értelmes).

Ezek mellett a minták mellett viszont igyekeztem a színeket is a leginkább archaikusra venni, így csak olyan növényeket használtam a festéshez, amelyeket használhattak az elődeink is, lévén őshonosak a Kárpát-medencében, illetve a vonulásunk mentén. Így a takaró alapja sötétbarna színű rackával kevert világosbarna teveszőr lett. A sárgát és a zöldet timsós,illetve rézpácos csalán adta, a mályvaszínt krappgyökér, a kéket pedig fagyalbogyó. A zsinórizáshoz használt fonalat szintén krappgyökérrel festettem.

Összességében azt mondhatom, talán ez az eddigi leginkább nomád munkám.
Mérete 146x163 cm.

Nomád Jin és Jang

Ennek a takarópárnak az első darabját tavasszal készítettem el egy ismerősömnek. Annyira megtetszett neki, hogy kért egy másikat is, akkor még csak leendő feleségének, de színben és irányban tükörben. Mivel az első darab elég férfias lett, a másodikat igyekeztem nőiesebbre venni. A két takaró együtt igazi egységet alkot - magam sem számítottam rá, hogy ennyire jó hatása lesz. Színek és formák szerint pedig a férfias jelen van a nőiesben, a nőies pedig a férfiasban, így kerek, egymást átható jelet alkotnak, akár a Jin és a Jang.