Szogd tarsoly-kidíszítve

Az előző bejegyzésemben tárgyalt szogd freskó alapján készült tarsolyt gondoltam kicsit tovább. Maga a tarsoly jellegében nem is teljesen tudom, hová sorolható. A középmotívum egész Ázsiában elterjedt szinte, gyakorlatilag valahány nomadizáló nép használja. Ahogy a rátétes technikát, illetve a rátétre való láncöltéses ráhímzést is. A mintát körben letűzéssel követtem, ami megint csak nem ritka. Ahogy a hunoknál ott van, úgy ott van a mai napig például a mongoloknál. A tarsoly lehajló részén, ahol az előlap és a hátlap elválik egymástól, szintén tűzött díszítés van, szintén olyan motívumokból, amik nagyon gyakoriak a nomád világban (vonalakkal keretezett félkörminták). A tarsoly szájánál egy ujgur tarsoly megoldását követve fehér vászonrátétet használtam tűzött piros mintával. A széleket rozmaringolás díszíti, az alsó varrást kétemeléses szironyöltéssel dolgoztam el.
Mindezek ellenére meglepő, hogy maga a koncepció számi tarsolyok alapján kezdett bennem kialakulni.
Leginkább úgy foglalnám össze ezt a darabot, mint egy szogd freskó alapján kigondolt formájú, viszont a leggyakoribb ázsiai motívumokból felépülő, összetett mintázási technikájú, viszont a korai középkorhoz mind technikájában, mind formavilágában alkalmazkodó tarsolyt.
Sajnos azonban a minta picit elcsúszott, nagyjából 2 mm-rel, amit mire észrevettem,már a fele minta készen volt.
Maga a tarsoly 10x10x3 cm-es. A zárását egy vésett csontdísz adja egy bőrszíjra függesztve. Köszönet a csontért Türk Ferencnek!

Szogd freskóból nemeztarsoly

Hogy egy tarsoly nemezből legyen, arra van példa a nomád világban. Hogy messzebbre ne menjek, saját honfoglalás-kori örökségünkben is van egy darab, mégpedig a szolyvai tarsolylemez, amelyiknek a hátoldalán nemezmaradványokat találtak. De jó példa a korábbi cikkeim között szereplő türk temetkezésből származó pici tarsoly, vagy az ujgur tarsoly a Taklamakán-sivatagból, ami teljes egészében ránk maradt.
Ezen darabokon felbuzdulva keresett fel dr. Kenéz Árpád azzal a kéréssel, hogy készítsek el neki egy tarsolyt a penjikenti szogd freskók alapján. Igen nehéz dolgunk volt, mivel a freskókon a tarsolyok rendkívül sötétek, így sem a zárószíj vezetése nem látszik (számomra) egyértelműen, sem a fedél formája, sem hogy bővítős, vagy nem az ott látható tarsoly.
Végül az ismert analógiák alapján (lásd fent) arra a döntésre jutottunk, hogy az általunk készített darabban legyen bővítő, mivel önmagában elég pici volna és a nemez merevsége miatt nehéz lett volna hozzáférni a benne lévő holmihoz.
A legtöbb kérdés azonban a fedéllel kapcsolatos volt. Végül úgy döntöttünk, hogy lekerekítjük a fedélrészt, mert ha meghagytuk volna csúcsosan, mint amilyen a képeken a tarsoly sziluettje, könnyen felkunkorodhatott volna idővel.
Mikor a nemezes résszel elkészültem, elküldtem a darabot dr. Kenéz Árpádnak, aki elvégezte az utómunkákat. Csatot tett rá, valamint a panovói tarsolyhoz hasonló bőrözéssel látta el.
Végeredményben egy olyan tarsolyt kaptunk, ami rendkívül praktikus, nem nagy, de mégis elég, viszont semmiképpen nem mondanám rá, hogy garantáltan rekonstrukció. Inkább a meglévő források hiányosságainak saját kútfőből való kitöltésével készült darab.

A forrás:

És a végeredmény:

Nemezeim egy kísérleti régészeti cikkben

Nagy büszkeségre ad okot, hogy a minap megjelent egy cikk, ami témájában ugyan nem, képanyagában viszont a nemezeimet is bemutatja. A cikk témája egy tegez rekonstrukciójának kipróbálása lóháton. Hogyan is működhetett, milyen is volt, milyen előnyökkel járt a használata. A képeken dr. Flesch Márton, a cikk írója mutatja be mindezt, részben az általam készített viseletben. A cikk, illetve képanyaga igen komoly szakmai felkészültségről, technikai tudásról ad tanúbizonyságot, feltétlenül izgalmas olvasmány a lovasíjászat szerelmesei számára,

Dr. Flesch Márton kiegszítése a cikkhez:
A gyakorlati próbák során az nemezek is jól vizsgáztak. Sőt a kabátnak fontos szerepe volt a tegez alatt viselt, és ezzel annak támasztás is adó, hosszú felsőruha korhű modellezésében. A nemeznél nem hiszem, hogy létezik korhűbb.

A cikk:
http://magyartortenelmiijasz.com/a-balatonujlaki-tegez-rekonstrukciojanak-gyakorlati-kiprobalasa-lohaton/

Ujgur-mintás nemez doboz

Nem régiben volt szerencsém találkozni Langó Péter The Hand of Mani: Felt Rug Representations in Uyghur Miniatures című munkájának néhány oldalával, Igen tartalmas munkának éreztem és nagyon inspirálóan hatott rám, több mindent is szeretnék elkészíteni a közreadott anyagból. Egyik első próbám egy olyan minta, amit egy a fenti műben látott nemeztakaró inspirált. A mintát nyers színű nemezen adtam vissza,piros cérnával domborítva. A nyers-piros együttes elég sokszor megjelenik a különféle nomád kultúrákban. A végeredmény határozottan kínais hatású lett, megtartva a nomád jellegzetességeket. A fedelet záró bőrszalag rögzített végét ugyanennek a mintának a központi elemére formáztam, ami az összhatást teljesebbé tette. A fonalmunka növényi festésű gyapjúfonallal készült.

Erszény egy türk sírban talált darab alapján

Egy korábban VI., ám később, idei publikáció szerint a X. századra datált feltételezhetően türk női lovastemetkezés során eltemetett, nemez erszényről is publikált fényképet az alábbi cikk:
http://www.ikon.mn/n/uj1
A nemez erszény azonnal megfogott. A letisztult, egyszerű formákat igen kellemesnek szoktam találni, így végül elhatároztam, hogy elkészítem, amilyen pontosan csak tudom ennek az erszénynek a másolatát. Sajnos viszont a cikkben szereplő fénykép az egyetlen, ami rendelkezésemre állt, így sem a pontos méretezést, sem a szélek szegését, sem a záródás és az esetleges felfogatás módját nem tudtam pontosan kinézni. Végül az alábbi megoldások mellett döntöttem.
Valószínűnek azt találtam, hogy az erszény négy darabból, vagy háromból készült. Ez azért kérdés, mert az erszény alján egy enyhe öblösödés látható, ami vagy a használat során alakult ki, vagy eleve egyel több darabból volt varrva, mint az előző példa esetében és az öblösödő rész egy varrást jelez. Így elkészítettem mind a két variációt.
A széleket végül sodort gyapjúzsinórral dolgoztam el. A képen ehhez erősen hasonló látható, ám fenntartom a tévedés lehetőségét.
A záródásnak mivel semmi nyoma nem látszik, ezért egy korábban elkészített taklamakáni nemeztarsoly záródását vettem alapul és sodort gyapjúzsinórral, illetve -fonattal oldottam meg a kérdést.
A képeken látható darabokra függesztő nem került, mivel a kép ebben a kérdésben sem egyértelmű.
A méretezést a kés markolatához viszonyítva végeztem, így az erszény legnagyobb szélessége 10,5 cm lett, legnagyobb magassága pedig 12, illetve 10,5 cm, a darabok számától függően.
Így születtek meg az alábbi darabok:
Íves aljjal, négy darabból varrva (ami a személyes voksom is lenne a taklamakáni darabot is figyelembe véve):

Illetve a három darabból varrott változat:

Végül pedig az eredeti:

Szkíta állatküzdelmi jelenetes falvédő

A jurta elkészülése után nem elenyésző mennyiségű szürke nemez marad hátra, amivel sürgős volt kezdeni valamit. A különböző méretű darabok között válogatva jócskán találtam akkorákat is, amiket már sajnáltam volna elaprózni táskáknak, vagy fejfedőknek. Viszont ezek szürkék voltak, minta nélkül. Jó ideig gondolkoztam azon, hogyan valósítom meg ebből a takarós és falvédős elképzeléseimet, aztán végre sikerült rájönnöm a nyilvánvalóra és elkezdtem rátétes falvédőben gondolkodni. E mellé nyilvánvalóvá vált az is, hogy a szkíta mintavilágot fogom előkeresni, hiszen döntően a szkíta minták vannak rátéttel megvalósítva. Itt pedig találkozott a régi vágy az új lehetőségekkel és megszületett az első állatküzdelmi jelenetes és egyben az első rátétes falvédőm.
A mintához szkíta rátétmintákat megfigyelve jutottam el mind a fő motívum, mind a keret tekintetében. Néhány helyen persze bele is nyúltam egy kicsit. Követtem azt a szkíta gyakorlatot is, hogy a már kész rátétbe utólag belehímeztem, így egy kicsit részletesebbé téve a mintát. Értelemszerűen ehhez a munkához csak növényi festésű gyapjat használtam fel (festőbuzér, dió, fagyal stb.) és igyekeztem a legjobban követni a szkíta technikát. A végeredmény egy 105x95 cm-es, gyapjúfonalból készült bojtokkal díszített falvédő.
Köszönet a segítségért Nagy György Péternek!

Egy jurta születése

Az elmúlt hónapokban igen kevés nemez készült el a műhelyemben, mivel egy hatalmas munkán dolgoztam, ami végre meghozta gyümölcsét.Hosszas tervezés és utánajárás után fogtam bele életem talán legnagyobb munkájába, egy jurta elkészítésébe, ami a Magyar Turán Egyesület idei nagy rendezvényén, a Kurultajon már állt is, részben berendezve.
Az Egyesület kérésére a jurta külső oldala szürke, a belső oldala nyers színű lett. Kimondottan vékony anyagot szerettek volna, így a magam tapasztalatait a nemezjurtákkal a falvastagságot illetően elvetettem már az elején. Így az eredmény egy viszonylag kezelhető tömegű nemezsátor lett.
A nemez anyagát három különböző minőségűre előkészített gyapjúból gyúrtam ki. A szürke rész cigája gyapjú, kártolva. Középre kártolatlan, csak farkasolt cigájagyapjú került, míg a nyers oldalra racka, cigája és merinó keveréke. A jurtalakó népek hagyományait igyekeztem követni, amennyire csak elérhető volt számomra, részben ezért is került középre fésületlen gyapjú. Másik részben hajtott a szakmai kíváncsiság. Harmadik részben pedig Ázsiában is azért tesznek az anyag belsejébe gyengébben előkészített, sokszor zsíros gyapjat, mivel a két oldalán lévő jobb minőségű gyapjú mindenképpen át fogja járni a gyengébbet, tehát baj nincsen belőle, viszont kevesebb a befektetett munka, hiszen nemelenyésző mennyiségű gyapjúval kell lényegesen kevesebbet vesződni az előkészítés során.
A gyúrás során meglepően kevés vizet használtunk fel, nagyjából, de ez csak saccolt, átlagolt érték 2500 litert, ami egy hat méter átmérőjű jurta esetében tényleg nem sok.
Ami az igazi gondot jelentette, az a készülő darabok mérete és tömege. Az előbbi probléma miatt kénytelenek voltunk a kényelmes asztal helyett a földön térdelve dolgozni sokat, míg az utóbbi gondot segítő emberek bevonásával tudtuk megoldani.
A jurta darabjai összesen két hónapon át készültek és a gyúrásokban közel húszan vettünk részt. Mivel archaikus hangulatot szerettünk volna elérni, úgy döntöttünk, hogy az oldalpalástot nem egy, vagy két darabból oldjuk meg, amihez össze kellett volna varrni a kész nemezdarabokat, hanem varrás nélkül, összesen hat darabból készültek. Ezek mérete egyenként (készen) 330x170 cm. Persze csak átlagolva.
A tető ennél fogósabb kérdés volt. Nagyon sok teljesen különböző megoldást láttam rá és igen nehezen sikerült dönteni, hogy melyik is lesz az igazi. Végül arra jutottunk, hogy három nagy darabból oldjuk meg, amiket több, kisebb darab összevarrásával készítünk el. Végeredményben minden tetődarabhoz öt kisebb, bő méternyi széles nemezt készítettünk, azt szabtuk és varrtuk oly módon, hogy a lapok középső darabja a jurta keregéjének a tetejétől a tündök aljának irányába fusson és ehhez varrtuk két oldalról a többi darabot.
A következő lépés volt megerősíteni a nemezt, illetve kipróbálni még egy olyan eljárást, amit a nomád világ ismerés használ, viszont Európában nem elterjedt. Elvittem a nemezt egykedves ismerősömhöz, hogy juhokkal átjártassuk. Ez a munka közel egy hétig tartott, mivel sok nagy darab volt, amiket meg kellett védenünk a juhok ürülékétől, ezért fóliával takartuk le, amiből viszont nem állt túl sok a rendelkezésünkre. Aztán az derült ki, hogy a fóliától félnek az állatok, így azt még külön le kellett takarjuk szalmával. Mivel igyekeztek eleve kikerülni a letakart anyagot is (zörgött a fólia), ezért a karámot szűkítettük le és a szűkítésbe tettük a nemezt. Ezen aztán félezer állatot hajtottunk át oda-vissza többször is, és ezt ismételtük minden egyes nemezdarabnál. Elképesztően hatékony munkát végeztek, mivel teljesen összetorlódtak és szinte sokszor csak toporogtak a nemezeken.
Mikor minden elkészült,már csak ki kellett szárítani. Külön érdekes volt, hogy az itthoni állatok (kutya, macska) mennyire szerettek a már nagyjából megszáradt nemezeken feküdni.

Nagyon hosszú munka volt, nagyon sokan dolgoztunk benne, de a végeredményt látva úgy érzem, megérte. Hogy a munka alatt mennyi új ember, mennyi új élethelyzet és különleges tapasztalat gyűlt össze, az önmagában is egy külön regényt érdemelne. Mindenesetre bízom benne, hogy a jövőben még be fogom rendezni ezt a jurtát.

Külön köszönetet érdemel a segítségért Holecskó Attila, aki öt hétig lakott nálunk, míg segített. Rajta kívül köszönöm a feleségemnek a munka során adott bíztatást. Köszönet illeti a Keleti Szövetséget, ahonnan velem együtt tizen jöttek segíteni. Név szerint a többiek, akik itt voltak: Türk Ferenc, Kántor Kristóf, Jónás Péter, Bükkösi Tamás, Schwarcz József, Nagy György Péter és Káli Dániel. Köszönöm még, nem is kicsit a Szikszai családnak a segítségét, akik biztosították nekem a juhos tapostatás lehetőségét és befogadtak arra a néhány napra, amíg a munka tartott. Köszönet illeti még Mucsi Gábort, Sági Lászlót és Szilágyi Gábort, akik néha beugrottak, mikor már nagyon fáradt voltam. Végül pedig köszönöm a sógornőmnek, Palotás Erzsébetnek, hogy megtanult varrni a kedvemért.
Mindezeken felül pedig köszönöm a gyapjúkártolóknak, akik munkájából magam is dolgoztam, Gulyás Árpádnak és Molnár Csabának.
Összességében ötszázhuszonheten készítettük a jurtát. Ötszáz juh, hat szamár, két kutya és tizenkilenc ember. A teljes munkaidő közel negyed év volt, a felhasznált gyapjú pedig közel negyed tonna.

Néhány kép a munkáról és a kész jurtáról: